Új szerzőt köszöntünk a blogon. Fogadjátok szívesen Szépia írását! /PO/by SzépiaHárom gyermekes édesanyaként egyre gyakrabban találom magam szembe azzal a kéréssel, hogy a gyermekkoromról meséljek gyermekeimnek. Azt tapasztalom, hogy gyermekkori történeteimet a gyerekek sokkal nagyobb örömmel, izgalommal fogadják, mint a mesekönyvek pallérozott históriáit. Olykor már kifogyok a történetekből, de aztán mégis valami előre lendít. Most épp a settenkedő, napsugaras, illatos ősz… Kislánykaként, iskola után rendszeresen anyukám munkahelyére siettem. Különös világ volt számomra, a kattogó írógépek zajában volt valami mesebeli varázs, ami magával ragadott és amilyen gyakran csak tehettem iskola után betértem az irodába. Aztán amikor a gépek elhalkultak, én ülhettem végre anyukám gépe elé és kedvemre csilingelhettem a gépével, amíg ők fecsegős, női kacajos kévészünetet tartottak. A kávészünetbe sok minden belefért és ilyenkor cseréltek gazdát a jobbnál jobb, finomabbnál finomabb receptek. A kolléganők közt voltak szerb anyanyelvűek is, így a receptek közé bekerültek az ő specialitásaik is, amelyekből olykor kóstolót is vittek a többieknek. Így kerülhetett anyukám receptes füzetébe Dragica tortája, Slavica slatkója vagy épp az ajvár receptje.
Az ajvár, mely írásomnak főszereplője, nem csak a receptfüzetbe került be, hanem családunkban hagyománnyá is ért az őszi ajvárfőzés.
Ez a szerb eredetű finomság szép húsos elefántfülpaprikából, padlizsánból és fokhagymából készül, sültek mellé kínálják, de kenyérre kenve, akár kanalazva is mennyei finomság. Ma már háziasszonyként magam is minden ősszel elkészítem és a család hálás szívvel fogadja a több órás munka eredményét. Gyorsan elfogy.