Szerintem minden pörköltnek meg van a maga körete.Legalábbis nálam; tehát a marhapöri - tarhonya vagy dödölle, a sertés és csirke - nokedli,
a paprikások - nokedli vagy tészta, a vad - dödölle, a csülök a pacal - főtt burgonya, és a nagy klasszikusok a kakas és harcsa - túrós csusza. Amikor ezt valahol elmondom mindenki bólogatva helyesel, még akkor is ha az étlapokon valamiért? elterjedt borjúpöri vagy paprikás tojásos nokedlivel való párosításánál tartok.
És ekkor jön az amire mindenki rácsodálkozik, és valamiért kissé értetlen fenntartással fogad. Ez kérem szépen nem más minta birkapörkölt petrezselymes burgonyával. Valamiért ez így maradt meg bennem kölyök korom óta...
A Nagypapám az a fajta autós emberke volt, aki hétvégéken gondolt egyet „- Gyere megyünk!”, és két perc múlva már el is indultunk, mindegy, hogy hová csak menni-menni az autóval. Ilyenkor az én előkelő helyem az anyósülés, feladatom pedig a mitfahrerkedés volt. Ez abból állt, hogy olykor-olykor egy elágazáshoz érve nekem kellett megmondanom az útirányt és ölég gyakran arra is mentünk.Az esetek többségében, az ilyen kirándulások alkalmával, szinte mindig megérkeztünk egy kis vendéglőhöz, ahova be kellett menni egy-két jó falatra.

Mondhattam én bármilyen irányt, ez a kis vendéglő valamiért mindig útba esett.Sajnos a nevére és arra, hogy hol volt ez a hangulatos kis hely, (szégyenlem) nem emlékszem már... de arra igen, hogy mindig birkapörköltet ettünk petrezselymes burgonyával és almapaprikával.Valamiért ez így maradt meg bennem...