Almás gombóc karamellöntettel
- 2013.09.06.
- 3
Az almáink kezdtek megráncosodni, és egy pár már romolni is, így valamit kezdeni kellett velük, mert nem szeretünk semmit kidobni. Azzal a gondolattal, hogy majd vagy kompótot készítek belőle, vagy sütibe tölteléket, nekiláttam a pucolásának. Aztán közbe fél füllel hallottam, hogy a TV-be szilvás gombócot készítenek, nekem alma volt a kezembe, másodikunk nem volt, gondoltam próbáljuk meg az almás gombócot. Eddig még soha nem ettem, és nem is készítettem, de olyan rosszul nem sikerülhet, hogy ne együk meg. :PDE, még én sem gondoltam volna, hogy ilyen finom lesz. :) Talán amit változtatnék rajta következőkor, hogy zsemlemorzsa helyett pirított dióba forgatnám a gombócokat, szerintem úgy még finomabb lenne....természetesen jó sok karamellöntettel. :D Nagyon finom ez a páros, igaz a karamellöntet felét (talán még többet :D) csak úgy magában bekanalaztam, nagyon finom volt. A gombóc savanykás íze, és a karamell édessége jól kiegészítik egymást. Hozzávalók kb.14-16 gombóchoz:- 1 kg pucolatlan alma- 1/2 citrom leve- 10 dkg liszt- kb. 15-20 dkg búzadara- csipet só- 5 dkg cukor (vagy ízlés szerint)- 1 ek fahéj (vagy ízlés szerint)Hozzávalók a karamell öntethez:- 6 dkg cukor (nálam fele barnacukor)- 1 ek vaj- 2,5 dl tejszínElkészítés:Az almát megmossuk, meghámozzuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Meglocsoljuk a citromlével, és 10 percig állni hagyjuk, amíg levet ereszt. Ezután levét kinyomkodjuk és a reszeléket elkeverjük a liszttel, tojással, cukorral, sóval és 15 dkg darával. Fahéjjal ízesítjük, és ha túl hígnak véljük, akkor még hozzáteszünk egy kis darát (nekem összesen 20 dkg darára volt szükségem). Kb. 1 órát állni hagyjuk, hogy a dara duzzadjon meg.Ezután vizes kézzel gombocókat formálunk belőle és enyhén sós, forró vízben 10-15 percig főzzük. Én előre beletettem egy gombócot próbaként, és ha nem fő szét, akkor beletehetjük a többi gombócot is. DE, ha szétesik, akkor a masszába keverjünk bele még egy kis buzadarát.Ha feljönnek a víz tetejére, akkor még hagyjuk 5 percig, majd szűrőkanállal kiszedjük, és pirított zsemlemorzsában forgatjuk.A cukrot karamellizáljuk, hozzáadjuk a vajat és felöntjük óvatosan az előzőleg felmelegített tejszínnel. Addig főzzük, amíg kezd besűrűsödni, majd levesszük a tüzről, és megvárjuk amíg egy kicsit hűl.Tálaláskor a gombócokat bőven meglocsoljuk az öntettel.
A szerzőről
Kipróbált és bevált receptek