Kata tortája

  • 2014.07.20.
  • 3

Bizony, bizony meg kell szoknunk, hogy nem mindig tudunk már teljes létszámban résztvenni a családi ünnepeken, és nem is mindig akkor tudunk ünnepelni, amikor a "napja" van. Csak ma tudtuk megülni Lőrinc Katájának a szülinapját, pedig már elmúlt 2 hete.Izgultam a torta miatt. Azt akartam, hogy ne legyen túl édes, viszont gyümölcsös legyen mindenképp. Valami zabpelyhes alapot képzeltem, de persze itthon vettem észre, hogy nem vettünk, a jelenlegi készlet pedig nem lett volna elég egy tortára. Rendes pasi az én uram, mert azonnal mondta, hogy megy és hoz, de inkább kitaláltam mást, és még sütni sem kellett. Végül annyira egyszerű lett a torta, hogy a szilva magozása a legkomplikáltabb és legidőigényesebb része, a többi tevékenység összességében még félórát sem vett igénybe. Lássuk!A külső réteget és a krémet még este megcsináltam.Hozzávalók: (egy 24 cm átmérőjű tortaformához):A külső réteg: 20 dkg vaj6 evőkanál nádmelaszos barnacukor (bármilyen cukor)5 evőkanál holland kakaópor3 tojás30 dkg kekszmorzsa10 dkg kókuszreszelék10 dkg darált dió2 dl tejA belseje:15 szép nagy szem szilva kimagozva1 db banán1 citrom lereszelt héja és leve6 dkg cukor (fehéret használtam, hogy ne sötétítse el a krémet)4 db tojás2 db tojás sárgája10 dkg vaj
1 kávéskanál kínai ötfűszer (fahéj, gyömbér, bármi megteszi, ami szilvához illik)1 kiskanál rum aroma0,5 kg mascarpone (higgye el mindenki, ha nincs kéznél sajt, tökéletesen megteszi 4-5 evőkanál étkezési keményítő és 6-7 dl tej vagy víz összefőzve)3 evőkanál útifűmaghéj (ez csak a fóbiám miatt, hogy biztosan jól összeálljon a krém, lehet, egy zacskó habfixáló is megfelelően működne stabilizátorként)1 nagy evőkanál szilvalekvár A teteje:3 dl-nyi tejszínből vert hab60-70 dkg kimagozott elnyolcadolt szilva1 kiskanálnyi kínai ötfűszer2 evőkanál kókuszcukor (cukor)A vajat, a cukrot és a kakaóport lassan összeolvasztottam, beleütöttem a tojásokat és folyamatosan kavargatva lassú tűzön
sűrűre főztem. Levettem a lángról, hozzákevertem a kekszet, a diót és a kókuszt, majd a 2 dl tejjel "tésztává" gyúrtam.Műanyag fóliával kibélelt az uram egy kerek tortaformát amibe én beleegyengettem a kekszmasszát úgy, hogy kb. 1 cm vastag falú "medence" keletkezzen. Letakartam fóliával és betettem a hűtőszekrényeb, hogy reggelre megdermedjen és meg lehessen tölteni szilvakrémmel. Az az igazság, hogy nagyon izgultam. Féltem, hogy ha meg is dermed, nem fogja bírni a krém súlyát és szétborul. Jelentem, nem így lett. Már amikor lebontottam róla reggel a tortaformát és a fóliát, tudtam, hogy rendben lesz.Masszív, ugyanakkor villával teljesen kényelmesen ehető ez a "kondér"Még este megfőztem a szilvakrémet is, amit az angol citromkrém után szabadon szilvából csináltam, hiszen az érik épp a kertben. Miután jóideje banánnal édesítjük és krémesítjük a házilag készített fagyikat, úgy gondoltam,
spórolunk a cukorral és banánnal pótoljuk.A sajt és az útifúmaghéj és a lekvár kivételével lassú tűz fölött
folyamatos kavargatás közben összefőztem a hozzávalókat úgy, hogy előtte a szilvákat és a banánt botmixerrel pépesítettem.Amikor levettem a tűzről, belekevertem az útifűmaghéjat, kihűtöttem és lefedve betettem a hűtőszekrénybe.Reggel kikevertem a sajtot és a szilvakrémet. A sajt tompított egy kicsit a krém ízén, nekem meg eszembe jutott, hogy a héten sült szilvalekvárból egy müzlistálkányi a hűtőszekrényben van, és egy jó nagy evőkanállal közékevertem. Bitang jó lett.A kész krémet beletöltöttem a kekszvázba, és visszatettem a hűtőszekrénybe, hogy ne melegedjen fel.Ebéd előtt a tetejére tejszínhabot halmoztam úgy, hogy a közepén kráter legyen, amit megtöltöttem az ötfűszerrel és a kókuszcukorral elkevert szilvával.
Ne felejtsük el, hogy a képk egy olyan fényképezőgéppel készültek, ami fény hatására kikapcsol. Nehezen sikerült elérni, hogy legalább ilyen legyen.A végeredmény egy stabil, jól szeletelhető, nem édes, annál inkább gyümölcsös finomság lett.