Sajtos-tejfölös rakott pulykamell.

  • 2025.10.14.
  • 8


A napokban egy szép darab pulykamellet vásároltam, melyből pár szeletet sajttal, és tejföllel rétegezve a sütőben sütöttem készre.
A hús sütés közben nem szárad ki, sőt finom, szaftos volt a reszelt sajtnak és a tejfölnek köszönhetően. Ízlés szerint készíthetjük több sajttal, és tejföllel, valamit pulykamell helyett csirkemellel, vagy éppen sertés karajjal, tarjával, a végeredmény minden esetben egy finom rakott hús lesz.

Hozzávalók:
Kb. 50 dkg pulykamell25 dkg reszelt sajt (pl. trappista, edami, gouda...)kb. 5 dl tejföl (20%-os)2 db tojás0,5 dl tej (fél deciliter)
pár ek liszt5 dkg vajsó (ízlés szerint)



Egy jénaitálat, vagy egy kisebb tepsit kenjük ki a vajjal.
A pulykamellet vékonyan szeleteljük fel, majd ízlés szerint sózzuk be, és hagyjuk kb. fél órát állni.
Az ízlés szerint választott sajtot reszeljük le.A tojásokat üssük fel egy tányérba, majd keverjük hozzá a tejet, és egy csipet sót.
Egy másik tányérba kanalazzunk pár evőkanál lisztet.Ezután a pulykamellszeletet először forgassuk bele a lisztbe, majd a tojásba, végül pedig a reszelt sajtba, és helyezzük bele a kivajazott jénaiba.Amikor már egy sor hús van a jénaiba, akkor kenjük meg a tejföllel.Ezután addig folytassuk a rétegezést ameddig elfogy a hús.Az utolsó réteg hús tetejét szintén kenjük le tejföllel, mielőtt betennénk a sütőbe.Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 35-40 perc alatt süssük készre. A tetején a tejföl süljön szép aranybarnára.Közben készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Pl. krumplipürét, rizst.....
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd helyezzük tányérra a körettel együtt, és úgy kínáljuk. A pulykamell sütés közben nem szárad ki, sőt finom, szaftos lesz a reszelt sajtnak és a tejfölnek köszönhetően.