Gyömbéres-currys döblec (sütőtök) krémleves

  • 2013.12.12.
  • 6

A férjemet elküldtem a piacra egy kisebb döblecért, hogy majd süssem ki, erre haza állított egy 3 kilós tökkel. Túl nagy lett volna kettőnknek kisütni, ezért gondoltam az egyik feléből készítek levest, úgy is már rég készültem rá. Még jó is volt, hogy ilyen nagy döblecet vett, mert hanem ki tudja mikor lett volna nálunk döblecből krémleves.Finomra sikerült, ebbe a hidegbe különösen jól esett ez a pikáns leves.Hozzávalók:- 1,5 kg döblec (sütőtök)- 1 közepes vörös hagyma - 2 db sárgarépa- 1 db petrezselyemgyökér- 1-2 db közepes krumpli- só, bors- őrölt gyömbér- őrölt curry- víz- 2,5 dl tejföl+ sült döblecElkészítés:A zöldségeket megpucoljuk és megmossuk. A krumplit és döblecet kockákra vágjuk, a répaféléket pedig felkarikázzuk.A hagymát fel is vághatjuk és kevés olajon megpiríthatjuk, de ezt én most kihagytam. A felvágott zöldségeket egy nagyobb lábasba tesszük és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a zöldségeket. Az egész hagymát is beletesszük.Sóval, borssal ízesítjük és fedő alatt, takarék lángon puhára főzzük a zöldségeket.Ezután levesszük a lángról, kivesszük belőle az egész hagymát, majd botmixerrel pépesítjük.A levesből pár kanállal merünk a tejfölhöz a hőkiegyenlítés miatt, majd visszacsurgatjuk a levesbe. Visszatesszük a lángra, ízesítjük őrölt gyömbérrel és curryporral, esetleg egy kis sóval, majd pár perc alatt összeforraljuk.Tálaláskor a tetejét megszórhatjuk tökmaggal, akár pirított baconnel. A férjem kérésére mi most a megsült döblecet felszeleteltül, kockákra vágtuk és azzal fogyasztottuk. Tököt tökkel, de finom volt. :D