Frozen yogurt
- 2013.09.11.
- 1
Próbáltátok már a frozen yogurt nevű fagyit? Igen, ahogy a neve is mutatja, ez egy joghurt alapú fagyi, amelyet a natúr változaton kívül különféle ízesítésekkel is lehet kapni. A joghurt miatt nagyon könnyű, frissítő, és nem utolsósorban kalóriaszegényebb, mint a tejszínes-tejes társai. Egyre több helyen lehet már látni frozen yogurt bárokat is: itt kérhetünk egy natúr vagy ízesített verziót, amelyet aztán variálhatunk kedvünkre: mehet rá öntet, feltétek, amit csak szeretnénk.Engem két dolog fogott meg a frozen yogurtban: a lágy-krémes állaga, na és az, hogy übercukin néz ki, ahogy a bárokban beleadagolják a csavart fagyihoz hasonlóan a szép papírkapszlikba. Úgyhogy mikor legutóbbi bécsi utam alkalmával az egyik könyvesboltban megláttam egy csak frozen yogurtokról szóló könyvet (Melanie Zanin: Frozen Yogurt. Das cremige Eisdessert aus dem Becher. Bath, 2013. - ha jól látom, itt
szinte az egész könyvet végig lehet nézni online), rögtön le is csaptam rá, hogy elkészíthessem a házi verziót is. A könyv egy rövid technikai bevezetővel indít, majd következnek a receptek: többféle ízkombináció sok szép fotóval illusztrálva. Az utolsó fejezetben pedig ötleteket és recepteket találunk arra, milyen önteteket, feltéteket kínálhatunk a frozen yogurtokhoz.A könyvből kiindulva, illetve többféle ízzel kísérletezve, több adagot legyártva nekem az a tapasztalatom, hogy három dolog nélkülözhetetlen ahhoz, hogy tökéletesen, lágy, krémes állagú frozen yogurtot tudjunk készíteni otthon. Az első és legfontosabb, hogy milyen joghurtot használunk: legyen jó minőségű, jó sűrű, krémes - én Cserpes natúr joghurtot használtam, de nagyon jók a görög joghurtok is. Ha nem tudunk ilyen joghurtokat találni, akkor a sima natúr joghurtot érdemes néhány órán keresztül lecsepegtetni, hogy sűrűbb-krémesebb legyen. A még krémesebb, még lágyabb állaghoz a könyv még azt javasolja, hogy a kész ízesített joghurtos fagyialaphoz keverjünk habbá vert tojásfehérjét vagy tegyünk az alaphoz egy-két teáskanálnyi szójalecitint - ez az emulgeálószer a tökéletesen egynemű, habos-krémes állagot segíti elő. Én mindkét lehetőséget elvetettem: nyers tojást semmilyen formában nem fogyasztok, szójalecitint meg nem szeretnék a házi fagyimba (ha valakinek mégis ez a megoldás a szimpatikus, akkor Culinarisban pl. kapható). Ezek helyett én invertcukorral javítottam az állagon: ez házilag is elkészíthető (recept pl. itt), de ki is válthatjuk pl. akácmézzel. A harmadik nélkülözhetetlen dolog pedig a krémes állaghoz bizony a fagyigép: ugyanis a frozen yogurtnak épp az az ideális állaga-keménysége, amilyenre a fagyigép megfagyasztja az alapot. Nem tudom, botmixeres-átkeverős módszerrel érdemes-e a frozen yogurt esetében próbálkozni egyáltalán, az az érzésem, hogy úgy nem lenne az igazi az állaga.Ha megvan a tökéletes állagú frozen yogurtunk, akkor már csak a dizájnos tálalás van hátra :) Abban az állagában, amilyenre kikeveri a fagyigép, tökéletesen jól adagolható-formázható: egy nagy lyukú, csillagbetétes nyomózsákba töltöm a kész fagyit, és azzal adagolom. A cukiságfaktor pedig tökéletes lesz, ha ilyen szép papírkapszlikba adagoljuk. Ekkor vagy rögtön fogyasztjuk, vagy rövid időre be lehet tenni már tálalva a mélyhűtőbe - de nem érdemes sokáig ott tartani, mert túlságosan keményre fog fagyni.Ilyesmi csillagbetétes nyomózsák az ideális az adagoláshozA szép hosszúra nyúlt bevezető után négy rövid ízváltozat következik. Ezek inkább csak ötletadók, a joghurt tetszés szerint ízesíthető-édesíthető. Nekem leginkább savanykás gyümölcsökkel ízlik, de nem gyümölcsös változatok is teljesen jól működnek.Passiógyümölcsös frozen yogurtHozzávalók kb. 4 adaghoz:- 3 db passiógyümölcs leve- fél citrom leve- 2 csapott ek. cukor (vagy tetszés szerinti édesítőszer)- 2 tk. invertcukor (vagy akácméz)- 3 cm-nyi vaníliarúd-darab- 400 g joghurtEgy kisebb lábasban a passiógyümölcsök levét, a fél citrom levét, a cukrot, az invertcukrot és a vaníliarúd-darab kikapart magjait összeforralom, feloldom a cukrot, majd teljesen kihűtöm. Kézi habverővel összekeverem a joghurttal, majd fagyigépben kifagyasztom. Csillagbetétes nyomózsákkal adagolom.Málnás-rózsaborsos frozen yogurtHozzávalók kb. 5-6 adaghoz:- 250 g málna (lehet fagyasztott is)- 500 g joghurt- 2 ek. cukor (vagy más édesítőszer)- 1 ek. invertcukor (vagy akácméz)- pár csipet rózsaborsA málnát leturmixolom és átpasszírozom. A málnapürét az invertcukorral és a cukorral összeforralom, majd teljesen kihűtöm. Az édesített málnapürét kézi habverővel a joghurthoz keverem, majd fagyigépben kifagyasztom. Csillagbetétes nyomózsákkal adagolom, majd pár szem összemorzsolt rózsaborssal szórom meg.Kávés frozen yogurt
A szerzőről
Praliné Paradicsom