Füstölt csülkös pite (teljes kiőrlésű tönköly búzaliszttel)
- 2016.05.13.
- 7
Gyors ebédötletet keresgéltem a neten, lehetőleg olyant, amibe el tudom használni a hétvégéről megmaradt 15-20 dekányi füstölt csülköt. Így bukkantam MaiMóni quiche-ére.Kiindulási alapként nagyon tetszett, de természetesen - szokásomhoz híven - kissé átvariáltam, így az én quiche-em egy egyszerű, bár teljes kiőrlésű liszttel készült pite lett. :)Hozzávalók a tésztához:- 12,5 dkg finomliszt- 12,5 dkg teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt- 15 dkg vaj- 1 tojás- 1 kávéskanál só- 1 evőkanál tej ha szükségesA liszteket egy tálba öntöttem, hozzámorzsoltam a hideg vajat, beleütöttem a tojást és gyors mozdulatokkal összegyúrtam. Nekem szükségem volt a tejre is, mert nehezen akart összeállni.Sajnos nincs alacsony falú pitesütő formám, ezért a magas falúba nyomkodtam bele a tésztát, amit előtte kerekre nyújtottam. A sütő falára is kell, hogy jusson belőle, hiszen ebbe öntjük bele majd a tölteléket és fontos hogy legyen pereme a tésztának.15 percre betettem a hűtőbe dermedni.Ezután beletettem egy méretre vágott sütőpapírt és megszórtam bőven szárazbabbal, hogy lenyomja a sütős közben felpúposodó tésztát. 190 fokra előmelegített sütőbe toltam a tálat és 15 percig sütöttem a tésztát. Majd levettem róla a babot és a sütőpapírt és tovább sütöttem még 5 percig.Amíg sült, elkészítettem a tölteléket.Hozzávalók a töltelékhez:- maradék füstölt csülök (15-20 dkg)- maradék szalámi- 5 szál újhagyma- 8 dkg reszelt sajt- 3 dl tejszín- 3 tojás- só- bors- aprított petrezselyem- 1 teáskanálnyi zsírA füstölt csülköt és a szalámit apróra vágtam és a zsíron megpirítottam. Hozzáadtam a karikára vágott újhagymát, ezt néhány perc alatt megfonnyasztottam rajta.A tejszínben habverővel elkevertem a tojásokat, a sót, borsot, petrezselymet és végül a sajtot. Az elősütött pitetésztában szétterítettem a hagymás húst, majd beleöntöttem
a tejszínes keveréket.További 20 percig sütöttem, amíg szép piros lett a teteje.Laktató reggelinek, vagy akár ebédnek is tökéletes választás! Egy nagy adag friss kevert salátával ajánlom fogyasztani. :)
A szerzőről
Egy kicsi bors