Málnás joghurt torta

  • 2016.05.17.
  • 9

Főzőcskézésre voltunk hivatalosak. Ilyen esetben nem hogy nem illik üres kézzel beállítani a házigazdához, hanem egyenesen illetlenség. Mondjuk alapból készítettem volna valamit, de még nem tudtam, mit.

Az apró sütit elvetettem és azonnal bevillant, hogy torta. Szépen végig zongoráztam mely típusok jöhetnek szóba és már készült is.
Az ihletet egy régen látott Sütik Birodalma által készített torta adta. Mondjuk ez egy az egyben az lett, holott menet közben nem is joghurtosnak szántam, hanem krémsajtosnak…aztán a csajok haza hozták az oviból az uzsira kapott joghurtokat és szinte észrevétlenül joghurtosra készítettem.
Annyi a változtatás, hogy én 20 cm-es formában készítettem, mert a 25 centis sok lett volna 8 főnek, amiből 4 finnyás gyerek. A szelet képet túlzottan sokáig ne tanulmányozzátok, telefonnal készült, vendégségben és ráadásul a tetején levő tükörmáz előszeretettel tapadt a késre és kente össze a szelet széleit egészen az aljáig.
Viszont ha ettől elvonatkoztattok és szinte érzitek a szátokban a torta ízét…azt a finom, enyhén savanykás joghurtos, málnás ízt, ami a csokival vegyük. A cukor ad kevéske roppanást hozzá, a brownie pedig egyszerűen pont elég tészta mennyiség egy falathoz.
Szóval íme a 20 cm-es tortához való mennyiség (25 cm-es tortához mindent duplázzatok):
Brownie:
55 gr étcsoki
55 gr vaj
110 gr kristálycukor40 gr liszt
15 gr holland kakaópor
1 tojás
Krém:
300 gr natúr joghurt (nem kell hozzá görög joghurt, a legegyszerűbb mezei is megteszi! )
40 gr fehér csokoládé
120 gr kristálycukor
2,5 dl habtejszín
1/2 csomag habfixáló
100 gr málna
4 lap zselatin
Málnazselé:
100 gr málna
kb. 3 ek cukor
2,5 gr zselatin
1 ek víz
Máz:
étcsokis tükörmáz vagy
50 gr csoki
5 gr vaj
45 gr habtejszín
Először a browniet sütjük meg.
A formánk alját béleljük sütőpapírral és melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
A csokit a vajjal olvasszuk fel és a tojást a cukorral alaposan keverjük el.
Keverjük hozzá a kakaós lisztet, majd végül az olvasztott csokit és az egészet simítsuk a formába, majd kb. 20 perc alatt süssük készre.
A torta szeletek köré rakható celofán szerű fóliával körbe raktam a formát, így nem kellett késsel fellazítanom mielőtt leválasztottam a végén a formát.


Hagyjuk hűlni, majd tegyük egy tortakartonra (vagy arra a tálra, amin felszolgáljuk) és tegyük rá vissza a karikát.
A krémnél ha cukrászhabbal/hulalával dolgoztok kevésbé finom ízt értek el, viszont ez esetben nem szükséges a lapzselatin használata, mert a joghurt, hab kombináció kellőképpen kemény állagú lesz.
Viszont ha valódi legalább 30% zsírtartalmú habtejszínnel dolgoztok, akkor a sokkal finomabb íz mellé szükséges a zselatin használata, mivel nem lehet olyan kemény habbá verni, mint a növényi társaikat.


Én cukrászhabbal dolgoztam, mert csak az volt itthon, pedig emlékeimben halványan derengett, hogy a hűtő ajtajában figyelt két doboz igazi tejszín….no mindegy.
Leírom mindkét verziót.
Amennyiben igazi tejszínt használsz most áztasd be a 2 lapzselatint hideg vízbe.
A joghurt felét a cukor felével keverjük el, majd mehet bele az olvasztott fehér csoki és a habfixáló felével habbá vert tejszín. A lapzselatinból kinyomjuk a vizet, mikróban 1-2 mp alatt megolvasztjuk és szintén a krémbe keverjük.
Cukrászhab esetén figyelj arra, hogy ne verd kemény habbá, mert a joghurt még összekapja a krémet és élvezhetetlen lesz a sütemény.
Növényi tejszín használata esetén se habfixálót se zselatint ne használjatok.


Ezt a krémet elsimítjuk a brownie-n és hagyjuk a hűtőben kicsit hűlni. Állati tejszínnel dolgozva legalább egy órát hagyjuk dermedni.
A málnát villával összetörjük, majd a cukorral felfőzzük.
Elkeverjük benne a kis vízben megduzzasztott zselatint, majd a habra simítjuk és ismét dermesztjük, míg a zselatin meg nem köt.
A málnás habnál ugyanúgy járunk el, mint előbb a sima joghurtosnál, csak itt az összetört málnát is elkeverjük a joghurttal, cukorral.
A megdermedt zselére simítjuk és ismét hűtjük.
Tetejére én étcsokis készen vett tükörmázat melegítettem, de leírom a ganache receptjét, ami az eredeti receptnél van.
A csokit darabokra törjük, a tejszínt felmelegítjük.
A forró tejszínnel leöntjük a csokit, simára keverjük, majd elkeverjük benne a darabka vajat is és ezzel öntjük le a megdermedt málnahabot.
Arany színű csokilapokkal szórni abszolút opcionális.
Ezután legalább 4-5 órára hagyjuk a hűtőben pihenni, én egy egész éjszakán át hagytam.
Másnap gyönyörűen (vagy kevésbé gyönyörűen) szeletelhetjük.
Biz’ Isten, senkit nem érdekelt, hogy a csoki összekente a szeletek oldalát.
Aztán persze miközben a férfiak főzték kint bográcsban a gulyást, mi bent a boros kóla mellett nem tudtunk mihez kezdjünk magunkkal, így neki álltunk pogácsát sütni! Szóval megoldódott a sós rágcsa kérdés is.
Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni!
Jó étvágyat!