Magos-sajtos kéregben sült alaszkai tőkehal joghurtos uborkával

  • 2022.06.26.
  • 5

Nagyon ritkán kerül hal az asztalra, pedig sokkal többet kellene fogyasztani. Az egészségen túl azért is, mert fél óra alatt készen lehet egy ebéd, vagy egy vacsora. A fagyasztóban elvan magának, szükség esetén előveszünk pár filét és hamar kész, nem unjuk el az életünket a konyhában. Ez az étel is, mint bármelyik másik, saját ízlésünkre formálható, más hallal, másfajta magokkal. A célom mindig az ötletelés, mert kitalálni sokszor sokkal nehezebb, mint megfőzni. Az a jó még ebben az ételben, hogy akár egy adag is könnyen készíthető, így aki csak magára főz, az is nekiláthat, nem kell tartani attól, hogy még egy hét múlva is ezt fogja enni.Hozzávalók (1-2 személyre, étvágytól függően):2 alaszkai tőkehal filékülönféle magok: fehér- és fekete szezámmag, napraforgó mag, lenmag, tökmag (kb 1-1 evőkanállal)5 dkg reszelt sajt (ízlésünk szerinti fajta)pár evőkanál pankó morzsa1 tojássó, bors,
csilireszelt citromhéjolívaolajegy kisebb kígyóuborkafriss petrezselyem, kaporpár evőkanál görög joghurtElkészítése:Kezdjünk a körettel. Egy krumplipucolóval hosszú csíkokat szelünk az alaposan megmosott uborkából, majd vékony csíkokra vágjuk hosszanti irányban (úgy nézzen ki, mint a spagetti). Sózzuk, hagyjuk állni pár percet, míg összeesik, kinyomjuk, összekeverjük a görög joghurttal, a friss petrezselyemmel és kaporral, majd betesszük a hűtőbe pihenni (ízlés szerint mehet bele friss reszelt fokhagyma, szálakra vágott chili).Jöhet a hal. A filéket tetszőleges méretű darabokra vágjuk (akár egyben is maradhat), majd sózzuk, borsozzuk, mehet rá ízlés szerint csilipehely
és reszelt citromhéj.Bekapcsoljuk a sütőt, 200 °C, alsó-felső sütés.a hal a bundában, sütés előttElkészítjük a magkeveréket, bármilyen, ízlésünk szerinti magot összekeverünk, hozzákeverjük a pankó morzsát és az ízlésünk szerinti reszelt sajtot.A tojást elhabarjuk, majd a tojásos halat a magos-pankós-sajtos keverékbe hempergetjük és tepsire rakjuk.Betoljuk a sütőbe és 10-15 perc alatt készre sütjük, míg a kéregnek szép színe lesz (figyelni kell).Tálalhatunk. A friss joghurtos uborka, a halszelet, amit pár csepp olívaolajjal meglocsolgatunk. Esetleg egy szelet citrom, ha valaki igényli. Ennyi. Nagyon gyorsan készen van, még fél óra sem kell hozzá.Jó kísérletezést!