Elfelejtett mennyiségek

  • 2013.05.25.
  • 5

Ejj, mostanában úgy érzem, kezdem kicsit elbízni magam a diétát illetően. Mármint, a diéta szerinti főzést illetően. Most már pontos méricskélés nélkül is meg tudom becsülni a mennyiségeket, azok szénhidráttartalmát, így egyre gyakrabban belefutok, hogy elkészítek egy receptet, fogást, csak épp nem írom fel a pontos hozzávalókat. Aztán, amikor odáig jutok, hogy fel kéne tenni a receptet a blogra, törhetem a fejem, hogy na, vajon miből mennyi is volt benne... :)Így jártam most is, amikor a pár hete készített mennyei újburgonya receptet akarom közzétenni. A receptet az egyik GoodFood magazinban találtam (mind a csirkéét, mind a köretét). A krumpliért személy szerint önmagában nem rajongok, így mikor anno a diétás oktatáson mondták, hogy krumplit egy héten maximum egyszer lehetne enni, nem éreztem, hogy bármiről le kellene mondanom. Az Uram ellenben annál inkább szereti. Így, mikor a kedvében akarok járni, azt készítek köretnek. Mint most is, csak épp ebben az esetben én is odáig voltam érte. :) No, mondjuk, szerintem inkább a karamellizált hagyma miatt. :)Babérral és fokhagymával sült csirke, karamellizált hagymás újburgonyával- 1 egész konyhakész csirke (kb. 1,5 kg-os)- 8 babérlevél- 50 g vaj- 1/2 citrom- 4 kisebb fej fokhagymaHozzávalók a körethez:- 25 g vaj- 4 fej vöröshagyma (kb. 35 dkg)- 4 babérlevél- 2 ek olívaolaj- 60 dkg újburgonya- nagy marék petrezselyem felprítva- 4-5 ág kakukkfű levelei letépkedve A csirkét alaposan besózzuk kívül és belül is. A hasába tömjük a citromokat, 4 babrélevelet. A mell felett óvatosan fellazítjuk a bőrt és 2-2 babérlevelet csúsztatunk be alá, meg néhány kisebb darabka vajat. A megmaradt vajjal bedörzsöljük a csirkét, összekötjük a lábainál/ hústűkkel összetűzdeljük, majd kacsasütő tepsibe (fedős) helyezzük és 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük.
45 percig sütjük, majd mellédobáljuk a fokhagymát is. Ekkor már nem tesszük vissza rá a fedőt és további 45 percig sütjük, amíg szépen megpirul a csirke.A második sütési kör közben elkészítjük a köretet. A burgonyát alaposan megmossuk, majd 10 perc alatt előfőzzük lobogó sós vízben. Leszűrjük. A hagymát vékonyan felszeleteljük. Egy magas falú serpenyőben felmelegítjük a vajat, majd a hagymát 15 percig alacsony lángon sütjüka kakukkfűvel és a babérlevelekkel együtt, majd közepes lángon további 5 perc alatt szépen karamellizáljuk. Ekkor hozzáadjuk a burgonyát és az olajat, és még kb. 10 percig sütjük, amíg a burgonya is megpirul kicsit. A végén hozzáadjuk a petrezselymet és már kész is.A köret CH tartalma: 1 adag 33 g CH-t tartalmaz.
Forrás: GoodFood magazin 2012 május