Citromos-vaníliás tejespite
- 2013.02.28.
- 5
Régóta szemezek már a tejespitével, de azt hiszem kellett ez az iszonyat unalmas nap, hogy végre rászánjam magam és megcsináljam. Kb 4-5 perces keverem-kavarom után már ment is a sütőbe. 40 perc után pedig véget ért az iszonyat unalmas nap iszonyat unalmas része :)Próbáljátok ki ti is, már aki eddig még nem tette, nagyon jó hűtőürítős (soknapos gyümölcsök is potyoghatnak bele), váratlan vendégvárós, vagy unaloműzős édesség :)Örök hála Ízharmonikusnak, hogy éppen ma tette fel a receptjét a blogra, pár órával később már nálam is belengte a lakást a vaníliás-citromos illatfelhő.Nálam fél adag készült egész adagnyi vaníliával és plusz ráadás citrommal.
Hozzávalók: 7.5 dkg cukor1 csomag Bourbon vaníliás cukor1 citrom reszelt héja1 csipet só2 db tojásfél liter tej15 dkg lisztkevés vaj (a forma kikenéséhez)Elkészítés:A tojásokat a cukrokkal, a citromhéjjal, és az icipici sóval jó habosra felverjük.3-3 részletben folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a lisztet és a tejet is.190 fokra előmelegítjük a sütőt, a tepsit/jénait/piteformát kivajazzuk, majd beleöntjük a masszát.10 percig 190 fokon sütjük a pitét, majd 170 fokra visszavesszük a hőfokot, és így sütjük még úgy 30-40 percig.Porcukorral megszórva, gyümölccsel, lekvárral, Nutellával...tálaljuk.