Vajban sült vargánya (AnicasubRosa)

  • 2014.10.27.
  • 1

Az éttermek vegetáriánus kínálata - valljuk be - elég halovány: rántott sajt, rántott gomba, rántott karfiol. Ez bizony elég kevés, még úgy is, hogy némi zöldsaláta azért majdnem mindenütt akad az étlapon (mondjuk, az is megérne egy misét, hogy mennyire fantáziátlanul).
Pár hete, egy pénteki napon randit beszéltünk meg a férjemmel, aki még úton volt, éppen túlórában nyomta a nagyipart, én meg már ráérősen sétálgathattam. Betévedtem a termelői piacra, ami nálam a három veszélyzóna egyikét jelenti (kaja,háztartási eszköz, fülbevaló).
És megtaláltam! Gomba! Vargánya, rókagomba, őzláb gombaszakértői papírokkal igazoltan, frissen, illatozóan.
Na persze, hogy nem bírtam ellenállni. Azon a hétvégén tejfölös gombás csirkemell készült nokedlivel.
A következő héten a húgaimat vártuk, úgyhogy most már célirányosan vettem az irányt a gombásstandhoz. A képen látható vargányáknál nagyobb fejeket vettem, igazából a felszeletelt gombáról készített fotókon látszik majd a méretkülönbség

Gomba tányérban be a hűtőbe,másnap pedig frissen elkészült,így:
A nagy gáztepsit jól kivajaztam, vastagon, majd bedugtam az előmelegített sütőbe. Amikor felforrósodott, belefektettem a szeletekre vágott vargányákat, amiket megszórtam durvaszemű sóval, pici borssal és oregánóval.

Hagytam kicsit párolódni a gombaszeleteket, utána megfordítottam őket,hadd járja át őket mindkét oldalon a vaj. Közben egy nagy fej hagymát felkockáztam, vajon egy gerezd fokhagymával együtt megdinsztoltam, Kapott egy kis fűszert (sót, borsot, piri-pirit), egy evőkanál lisztet, majd egy bögre forró tejet és jól kiforráztam. Magyarán csináltam egy jó hagymás, sűrű besamelt. Ezt ráhalmoztam a gombaszeletekre, pár darab kis rókagombát megsózva mellétettem és készresütöttem.

Hozzávalók:
2-3 kanál vaj és egy kanál olaj a tepsibe, 1-2 kanál vaj a mártásba
néhány nagy fej vargánya (ha van más gomba is otthon, szintén belemehet)
só,bors, oregánó, ízlés szerint egyéb fűszerek
1 nagy fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 bögre forró tej
1 kanál liszt