"Az anyák olyanok, hogy maminak szólítjukőket, meleg a nyakuk meg a válluk,ahová a fejünket fúrjuk és jó szaguk van.Az anyák mindig velünk foglalatoskodnak,állandóan rajtunk tartják a szemüketés ettől láthatóan boldogok.Boldogok!A szemük színe olyan, mintha az ég be volnaborulva, de mégis ragyogna a Nap.Nevetős szemük mélyén - később - meglátjuk aszomorúságot is, az állandó, kiapadhatatlanés eltörülhetetlen fájdalmat, amelyről nem tudjuk,mire vonatkozik, hacsak nem magára a nevetésre.Enni adnak, inni adnak, puszit adnak....Vagy arra ébredünk, hogy ülnek az ágyunk szélénés fogják a kezünket. Vagy pihekönnyű tenyerüketa mellkasunkhoz tartják, a szívverésünkönés így ébredünk.Akárhogy is, amikor kinyitjuk a szemünket,az ő arcuk tölti be az egész látható teret.A világot!Később lesz egy rövid szakasz, amikor nem szeretjük(a falnak megyünk tőle), ha hozzánk érnek.Nem kell ezt kimondanunk, tudni fogják, érezniés megtorpannak az ajtóban, ezt még mi nem látjukés azt sem, hogy onnét hosszan és kedvtelvekémlelnek minket...mi még az álmok ködében úszunk, amikor puhán,aranylón, mintha angyalhangot hallanánk,valami gyönyörűségeset, puhán, suhogva,igen, a nevünket, egy angyal rebegi el a nevünket,az első nyújtózkodást megelőző rebbenésünkreaz anyák is rebbennek, elrebbennek,vissza abba az életükbe, amelybe nincs belátásunk,árnyékos vidék és amely igazán sosem érdekeltbennünket, halljuk a nevünket az égből."(Esterházy Péter)A három legfontosabb Hölgynek! :)Minden halandó. Az öröklét csak anyáknak adatott meg.(Isaac Babel)