A legzöldebb zöld turmix

  • 2015.03.13.
  • 8

A legjobb módja a tavaszi feltöltődésnek és méregtelenítésnek. Igazi hardcore a turmixok között, csak edzett smoothie rajongóknak. Amikor Gabi összefoglalójában megláttam a képet és a hozzávalók listáját, tudtam, hogy ezt nekem muszáj kipróbálnom. Annyira bizarr összetételű vitaminbomba, hogy elsőre azt hittem rajtam is kifog majd. Mondjuk az tény, hogy én egy picit változtattam a bele kerülő zöldségek és gyümölcsök arányán és erősen elmozdultam kivis irányba, mert amúgy magában, nyersen képtelen vagyok megenni ezt a gyümölcsöt, pedig az ízét imádom. Önellentmondás, tudom de arra gondoltam, hogy talán majd most… Szóval én azt írom le, amit/ahogy végül én készítettem.Hozzávalók: (kb. két adaghoz)kb. 5 centis darab uborka1 marék spenót (vagy más zöld leveles növény)  negyed avokádó  fél szál halványított zeller 2-4 levél menta (vagy ízlés szerint)1 kivi  2-3 dl hideg víz fél alma kb. fél lime leve + 1 ek méz nálamA metódus egyszerű, mondhatni annyi, hogy mindent bepakolunk egy turmixgépbe és krémes-habosra pürésítjük. Azonnal, frissen fogyasszuk.Kicsit jobban kifejtve; mindent szépen megtisztítunk és előkészítünk. A kivit, az avokádót és az almát meghámozzuk. Ez utóbbi kettőnek a magvait is eltávolítjuk. Nagyobb darabokra vágjuk őket, a zellerszárral és az uborkával együtt. A menta leveleit letépkedjük, a zöldcitromot félbevágjuk. Én előkészített bébispenótot használtam, így azzal nem volt dolgom.Én ennél a klorofill bombánál is úgy csináltam, hogy előszőr csak a víz felét adtam hozzá, azzal viszonylag homogénre mixeltem, aztán a maradékkal – fokozatosan, mert nem biztos, hogy kell mind – felöntve mégegyszer jó alaposan megbúgattam a gépet. Hát, a nyers kivi, ebben a formában sem lett a barátom, talán a kis fekete magokat tudnám okolni ezért. De mondjuk nyáron majd ezt behelyettesítem zöld dinnyével, az még mindenképp megér egy misét.Elkészítési idő: kb. 10 perc forrás; lásd fentebb (képek sk.!)