„A szem felépítése, tökéletes működése maga a csoda. Azt mondják, a lelkünk tükre. A Teremtő, amikor életet lehelt belénk, a maga gyönyörűségére formálta meg a szemünket, hogy ablakot nyisson a lelkünknek. Éppen ezért követek el mindent, hogy meggyógyuljak, hogy a lelkem bármikor kikönyökölhessen ezen az ablakon, hogy lássa a csodát, azt a szépséget, amely körülvesz.” – írja Akaratunk Gyógyereje című könyvében Eszterhai Katalin.A szerző újságíró, Kanadában él, ahová a nyolcvanas évek végén vándorolt ki két lányával és férjével. Könyve egy szembetegség nyomán született, és arról szól, hogyan gyógyulhatunk a hagyományos orvoslás mellett gyógynövényekkel, megfelelő étrenddel és a spiritualitás erejével. Mi adhatja az erőt ahhoz, hogy ezt az állapotot átmenetinek lássuk és az orvosi segítség mellett saját kezünkbe vegyük a gyógyulásunkat? „Aki kézbe veszi ezt a könyvet, egy varázsszőnyegen találja magát, és velem együtt utazik azon a felderítő, kacskaringós, érzelmi úton, amely nekem reményt adott és ad a gyógyulásra, és bízom benne, hogy olvasva a könyvet, segít másoknak is megtapasztalni ezt a csodát.” – írja a szerző könyvéről, ami nem egyszerűen egy „főzzünk okosan” receptkönyv, sokkal több annál. Leginkább életmese, sok-sok személyes élménnyel fűszerezve. Írója napjaink kutatási eredményeiről tudósít, népi hiedelmeket elevenít fel, főszereplői olyan ételek, fűszerek, italok, gombák, zöldségek, gyümölcsök, amelyek valamilyen formában hozzájárulhatnak látásunk javításához, szemünk gyógyulásához, erősítik szervezetünk ellenálló képességét a betegségekkel szemben, és nemcsak a szemünket, de a lelkünket is kifényesítik. Nem véletlen, hogy könyve mottójául egy Hippokratész idézetet választott Eszterhai Katalin: „Az a bölcs ember, aki az egészséget tartja a legnagyobb áldásnak, és ha beteg, megtanulja a betegségét a saját javára fordítani.“ Vele pontosan így történt. Egyik percről a másikra elveszítette a bal szeme látását. Többszöri operáció után négy és fél hónapig egy masszázsasztalon, hasonfekve feküdt, mert nem fordíthatta el a fejét se jobbra, se balra, remélve, hogy a látóideg a helyére kerül, és a szeme újra látni fog.  De hiába volt a próbálkozás, a látása nem javult. Orvosa azt mondta, nincs tovább mit tennie, vigaszként hozzátette, egy szemmel is lehet látni. Akkor úgy érezte, leírták, kész, félretették, ám egy idő után arra jött rá, az ő feladata, hogy újra lábra álljon, hogy két szemmel lássa újra a szerettei arcát, a világot, hogy ne bízza magát a vak szerencsére, de keresse, kutassa a módját, hogyan kaphatja vissza a bal szeme látását. Azt, hogy lát-e majd újra, senki nem ígérte, de tanulni kezdett, kutakodni, hogy mit tudtak a tegnap bölcsei, kereste az utat, anélkül, hogy pontos térkép lett volna előtte és minden újat kipróbált.  Számára sorsfordító hónapok voltak ezek, az új ismeretek reményt adtak, mert ha nem is jól, de kezdett újra látni…Úgy gondolta, mindazt, amit gyógyulása közben tanult, megosztja másokkal is.  A mediterrán kultúra és a zeneművészet iránt rajongó szerző művét négyszólamú kantátához hasonlítja, amelyben minden rész megkapja a maga szólóénekét: a személyes története, az új kutatási eredmények, a legendák, a növények tradicionális felhasználási módjai. A könyvben lévő fotókat férje, Lajtai György kiváló fotográfus, cinematografer, készítette. A képek mesélnek az ételekről, amelyeket megfőzött, és hogy mások is elkészíthessék, a recepteket is leírta, mert azt vallja, ha megfelelően választjuk ki és készítjük el a táplálékunkat, az gyógyít minket.  Hogyan lehet működésbe hozni az ételekben lévő gyógyerőt? Ehhez is kapunk instrukciót: a receptek hozzávalóinál gyakran olvashatjuk, hogy kell hozzá még egy nagy adag szeretet, egy nagy adag hit. Eszterhai Katalin első lépésként úgy teszi az ennivalóba a szeretetét, hogy ünnepi hellyé varázsolja magát a konyhát, ahol az étel készül.  Minden alapanyaghoz hálával fordul, értékeli azt, aki kertészkedett, dolgozott azért, hogy hozzá eljusson a növény, a zöldség, a gyümölcs, a fűszer.  Fontos az is, hogy jókedvvel főzzön, mert szerinte, ha jól bánik az alapanyagokkal, fölébreszti bennük az életenergiát, amely íly módon egészségünk egyik alapjává válik.  Harmadik éve annak, hogy naponta megtesz mindent azért, hogy mind a két szemével jól lásson és az eredmény már mérhető. A könyvet azért írta meg, mert hiszi, hogy minden meggyógyítható, csak meg kell rá találni a megfelelő módszert. Van lehetőség a gyógyulásra, arra, hogy újra kezdjünk, próbálkozzunk. A könyvből kiderül, hogy az évek során sok mindent lerombolt és újraépített magában. Hiszi, hogy mindaz, amit leírt, egy sajátos módja az ”ismeretterjesztésnek”, de több mint tényleírás, inkább vallomás, amely hatással lehet a mindennapi életünkre, egészségünkre. Tapasztalta, hogy a gondolatainknak és a kimondott szónak teremtő ereje van. Mindaz, amit leírt, számára meghozta a feltétel nélküli hitet a gyógyulásban, elhitette vele, hogy nemcsak a szemével vagy az agyával, de egész testével lát. „Minden sejtem „őrségben” van, és úgy érzem, lelkem tükre újra ragyog.” – mondta egy interjúban.  Biztos abban, hogy minden, ami neki hasznos volt, az mások számára is hasznos lehet.  Hiszi, hogy az élet mindennapi megélése a kis lépések művészete. Nagyon sok fontos mondat van a könyvben, az egyik ez: egy napon rájövünk, hogy voltaképpen amit keresünk, a gyógyító elixír, bennünk van. Persze tanulni, tapasztalni kell.  A tanulás során ízelítőt kapunk a különböző korok és kultúrák gyógyítási módszereiből, sokszor a legegyszerűbb tanácsokra csodálkozhatunk rá: például arra, hogy milyen fontos az alvás, a friss levegő, a mozgás, az elegendő mennyiségű víz ivása, a mindennapi ölelés vagy a hangulatunk. Essék szó itt még néhány praktikus ötletről, receptről: bolti üdítőital helyett készítsünk magunk ízesített ivóvizet, mint amilyen például a fahéjas-almás víz. Milyen egyszerű, mégis mekkora gyógyereje van a póréhagymával készült petrezselymes krémlevesnek! A recept mellé egy szép családi történetet is kapunk, amelyből kiderül, miért töltötte és tölti be a mai napig náluk a petrezselyem zöldje a virág szerepét a vasárnapi asztalon. Szemgyógyítóként bemutatkozik a csillagánizs, a kurkuma, a rukkolasaláta is, ez utóbbiból napraforgómaggal és szőlővel finom salátát készíthetünk. Az ételeken kiválasztásán kívül mit tehetünk még szemünk világáért? Ma már sok szemorvos egyetért abban, hogy sok más mellett a túlerőltetés és a stressz is hozzájárulhat látásunk romlásához. Ha agyunk mentesül az állandó feszültségtől, idővel javulhat a látásunk is. Kedélyünk, lelki állapotunk is hozzájárul szemünk egészségéhez. Erről így ír a szerző: „Megfigyeltem magamon, ha jó a kedvem, ha rendszeres időközönként felállok a számítógép mellől, ha gyakrabban teszem le a kezemben lévő könyvet és sétálok a házunk közelében lévő parkban, vagy ha sokat nevetek, pihentebb, tisztább lesz a szemem, és szebbnek látom a körülöttem lévő világot. A mindennapi örömérzet olyan hatással van rám, mint a szerelem. Az érzés szebbé tesz, szárnyakat ad, jól érzem magam a bőrömben, és hiszem, hogy mindez együtt javítja a látásomat.” – érdemes megszívlelni tanácsait.* Eszterhai Katalin: Akaratunk Gyógyereje című könyvéről recenzióm a Könyvjelző Magazin májusi számában jelent meg.