Pulled pork szendvics

  • 2021.02.06.
  • 5

Egy szuper új gép költözött be a konyhámba a Russel Hobbs jóvoltából, ami nem más mint egy lassúfőző edény, mellyel egyben szuvidálni is tudok. Csodálatos érzés, hogy este miután lefektettük a gyerekeket összekészítek mindent az edénybe, alvás előtt bekapcsolom és reggelre kész is az ebéd, ami a melegen tartó funkciónak köszönhetően ki se hűl, mire leülünk ebédelni.
Az első étel amit elkészítettem egy pulled pork volt, erre már régóta vágytam, és nem is csalódtam egy cseppet sem. Természetesen sütőben is elkészíthető a lassan sült sertés, ez esetben egy fedeles edénybe szükséges helyezni a húst, vagy fedjük le alufóliával és előmelegített, 120 fokos, légkeveréses sütőben süssük 4-5 órán keresztül. A hús mennyisége több mint 4 személyre elegendő, de nem érdemes kisebb adagot készíteni, hiszen remekül fagyasztható, illetve sokféleképpen felhasználható, akár tortillalapba tekerve, akár pizzafeltétként vagy húsos saláta alapjaként.A recept megjelent a februári Kifőztük gasztromagazinban. A lassúfőzőt a Russell Hobbs biztosította. Hozzávalók 4 személyre: 1 kg filézett sertéscomb a fűszerezéshez: 4 teáskanál só 1 teáskanál frissen őrölt bors ½ teáskanál őrölt kömény 2 teáskanál paradicsompüré 3 evőkanál cukor 1 teáskanál cayenne bors 1 teáskanál piros fűszerpaprika 1 teáskanál oregánó 2 evőkanál olaj 2 evőkanál szójaszósz 1 evőkanál Tokaji balzsamecet 3 evőkanál víz a mártáshoz: 1 dl tejföl 2 dl majonéz 2 evőkanál mustár 1 teáskanál szárított kapor só ½ teáskanál frissen őrölt bors 4 közepes méretű csemegeuborka ½ fej lilahagyma 1 citrom leve az összeállításhoz: 4 ciabatta 10 dkg kéksajt saláta
A fűszereket, a paradicsompürét, a szójaszószt, a balzsamecetet, az olajat és a vizet összekeverem, majd alaposan bedörzsölöm vele a megtisztított sertéscombot. Lassúfőzőbe teszem és 12 órán keresztül ebben főzöm-sütöm. Amikor elkészül a hús, kiemelem a szaftjából és két villával teljesen szétbontom, majd annyi szószt adok hozzá, amitől kellően szaftos marad a hús.