Sakktábla-szendvics

  • 2013.02.10.
  • 6

Még mindig megszállottan lapozgatom az Ínyesmestert, és találtam egy farsangi bulira való ötletet. A hozzávalókból következően húsvétra is kiváló. Gyerekes korszakomra visszatekintve, pedig száz százalékig biztos vagyok benne, hogy gyerekzsúron is tarolhatunk az ötlettel, mert a gyerekőcök megőrülnek a pici falatokért, amiket fogpiszkálóra tűzve dobálhatnak a szájukba. Természetesen a szendvics szabadon variálható, én igyekeztem valami korabelit rápakolni. Figyelem, a receptet kizárólag birkatürelműeknek és pepecselni imádóknak ajánlom!Hozzávalók a hasés-tojáskrémes verzióhoz:puha szeletelt kenyérfőtt sonka (fele lehet füstölt marhanyelv is)főtt tojáslibazsírmustárvajkrémsó, borsőrölt köményA főtt tojást még melegen villával összetörjük, belekeverjük a libazsírt, végül sóval, borssal, köménnyel és mustárral ízesítjük.A sonkát ledaráljuk, vagy nagyon apróra vagdaljuk. Ha kell, ezt is sózzuk-borsozzuk. (Ha nagyon száraz lenne a sonka egy kevés majonézzel fellazíthatjuk.)A szeletelt kenyér héját levágjuk, vékonyan megkenjük vajkrémmel.Egyik szeletet tojáskrémmel, másikat sonkapéppel borítunk be, majd a kés lapjával jól rányomkodjuk a feltéteket.Egyforma kockákra szeljük a kenyereket (elnyolcadoljuk), és sakktáblaszerűen váltogatva – tojásos és sonkás – rakjuk tálra.A miniszendvicseket díszíthetjük paradicsomszelettel, uborka- vagy csemegeuborka-karikával, fodros petrezselyemmel.

Címkék

Szendvics