Cseresznyés kakaós tápióka puding

  • 2018.06.10.
  • 8

Egy kedves barátunk hívta fel a figyelmünket, hogy érdemes kipróbálni a tápióka pudingot. Amikor először kipróbáltam, az volt az első gondolatom, hogy nem csodálom, hogy Lady Lavender sportot űzött belőle, hogy másokra dobálja. Aztán a második, harmadik alkalommal már úgy készítettem, ahogy a csomagolásán volt és sokkal jobb eredményt kaptam. Alapvetően nagyon szeretem a pudingot, de egy-egy adagot nem tudok készíteni, ha éppen kedvem szottyanna enni. Így tápiókagyöngyből viszont könnyen adagolható. Ennek a mennyiségnek az egyik fele azonnal elfogy, a másik felét befőttes üvegbe töltöm és forrón lezárom, így pár napon belül is lesz egy uzsonnára való. Tényleg könnyen variálható, önmagában nincs íze, így bármivel fűszerezhetjük. Nem utolsó sorban gluténmentes alapanyag. Én most kakaóval és cseresznyével készítettem.Hozzávalók 2 adaghoz:40 g tápióka gyöngy250 ml víz150 ml tej, vagy növényi eredetű „tej”24 g vaníliás cukor1 csipet só1 ek kakaóportetszés szerint cseresznye, málna, eper a fogyasztáshozA tápiókát lábasba tettem, majd felöntöttem a vízzel és 10 percig állni hagytam. Ezután beletettem a cukrot, sót és feltettem főni közepes lángon. Folyamatosan kevergettem, és amikor elkezdett sűrűsödni, belekevertem a kakaót is. Végül felöntöttem a tejjel és addig főztem, amíg a gyöngyök szép átlátszóak lettek. Tálkákba adagoltam, majd amikor kihűlt, betettem a hűtőbe, amíg fel nem vette a puding állagot.