Boccaccio szelet

  • 2013.05.02.
  • 0

A receptet a NoSaltyn találtam még régebben, elsősorban a neve, és az ott lévő gyönyörű kép fogott meg. Viszont nem tudom miért hívják így, hiszen az olasz íróhoz/költőhöz tudtommal nem sok köze van.Elsősorban kávérajongóknak ajánlom (bár tanúsítom, hogy azoknak is ízlik, akik a kávét nem szeretik).Egyszer, amikor elkészítettem, véletlenül megolvasztottam a vajat teljesen, és így kevertem össze az egészet (ez még a konyhai pályafutásom legelején történt), de a vicces az, hogy nekem úgy jobban ízlett, mert a tészta szinte teljesen beszívta a krémet. Így, ahogy eredetileg kell, tuti szebb, szóval próbáljátok ki, ahogy szeretnétek.:)Hozzávalók Tésztához:ostyalap5 tojásfehérje4 tojássárgája20 dkg kristálycukor20 dkg darált dió2 ek zsemlemorzsaKrémhez:20 dkg vaj10 dkg porcukor1 cs vaníliás cukor1 tojássárgája50 ml erős feketekávéElkészítés
Kivajazott (35x22 cm-es) tepsibe ostyalapot teszünk.A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és beleszórjuk a kristálycukrot, majd belekeverjük a tojás sárgákat, a diót és a zsemlemorzsát. Ezt a masszát az ostyára kenjük.220 fokra előmelegített sütőbe tesszük, visszavesszük a hőmérsékletet 200 fokra, és így sütjük 10 percig. Ezután csökkentjük a hőt 150 fokra, és még 10 percig sütjük a tésztát. A tésztát lehűtjük.A krémhez a vajat habosra keverjük a porcukorral, a vaníliás cukorral, a tojássárgájával, és a kávéval. Rákenjük a tésztára. Dióval díszíthetjük.