Harcsapaprikás diétás túrógombóccal - majdnem Dukan

  • 2012.09.02.
  • 0






Valljuk be a harcsapaprikás nem volt igazán diétás, de simán meg lehet úgy is csinálni, bár a joghurt ez ügyben nem tudom, hogy működik. De a túrógombóc minden igénynek megfelel. Diétás, finom, zseniális. Szerintem nem diétás korszakban is így fogom csinálni, mert fenomenális.




1 kg afrikai harcsafilé (Sajnos rendes harcsát nem kaptam
2 hagyma
1 gerezd fokhagyma
10 dkg füstölt szalonna
örölt paprika

egy kis doboz sovány tejföl




A szalonnát kockára vágtam, kisütöttem a zsírját, félreraktam a szalonnakockákat, és csak kb fél kanál zsírt tartottam meg a serpenyőben. A zsírban megpároltam, megpirítottam a felkockázott hagymát, a végén rádobtam egy szétnyomott fokhagymát. Rádobtam a harcsát, és lassú tűzön átsütöttem. Lehúztam a lábast a tűzről, és most szórtam meg egy evőkanál pirospaprikával. Kevés vízzel felöntöttem, sóztam, és kb. 15 perc alatt meg is főtt, ekkor beletettem a tejfölt, és még egyszer összerottyantottam.


Kapros túrós galuska





25 dkg zsírszegény túró
7-8 evőkanál zabkorpa
1 tojás
só, bors
1 csokor kapor
egy leheletnyi vaj







A kaprot apróra vágom. Egy serpenyőt kivajaztam, megolvasztottam, és nagyon lassú tűzön egy kicsit megpároltam a kaprot.Egy nagyobb tálban összekevertem a túrót, a tojást, zabkorpát, és a kaprot. Hagyom egy órát állni.Forró lobogó vízbe szaggatom egy evőkanállal. Miután feljött a víz szinére, még pár percig főzöm, hogy biztos átfőjön.
A család többi részének meglocsoltam a szalonnazsírral, én natúr ettem.


Bármilyen szaftos ételhez remek lehet, mondjuk nem mindig kaporral.










Címkék

Hal Túró