2021/17. heti összefoglaló

  • 2021.05.02.
  • 5

Megint húzós hét volt. És érdekes időjárás, többször egy napon belül tavasz, nyár és ősz.A héten valahogy folyamatosan egyet léptem előre, kettőt hátra. A munkahelyen is, itthon is. Nem jutott mindenre idő, nem úgy jött ki sokszor a lépés, ahogy elgondoltam. A pihenésre jutott most is a legkevesebb...Dobozoltam a héten is. Kétszer. Négy-négy napra készültem, de ez sajnos nem fog így menni tovább, mert a hűtő nyáron csak szenved, de nem igazán hűt. Talán ha két napra sikerül majd előre készülnöm...A heti 2. dobozolás
egyszerűbb volt az elsőnél, "engedékenyebb" is, kevesebb a saláta. Az egyik oka: 10. hete egy olyan étel (saláta) az étkezésem alapja, amit alapból nem szeretek. Szombaton már ebédnél sem tudtam mindet megenni, a vacsoránál egyáltalán nem. Hogy ne jöjjön el az, hogy kihányom (vagy kidobom), most 4 napra minimalizáltam. Az engedékenység másik oka anyagi. Anyutól kaptam 2 adag babgulyást, elfogadtam, a tervezett ebéd amúgy is babfőzi lett volna. A következő főzés(ek)nél is muszáj lesz nagyon figyelnem az árakra, hiszen májusban magán labor lesz, magán nőgyógyász (nem jókedvemből magán), ráadásul a kocsit is viszem gumicserére, felnicserére, olajcserére (a futóművet is nagyon meg kellene nézetni, de kell a kocsi, nem tudom májusban 1-2 hétre leadni, és az már biztosan nem fér bele a büdzsébe). A terv az, hogy salátát veszek (brrr...), a többit megoldom itthon lévő alapanyagokból.10. hete (jesszusom, hogy robog az idő!!!) eszem a bélflóra támogató étrendet, szedem a hormontablettát, 3 hete szedek vitaminokat és 2 hete gyógygombát, február végétől végzem az antistressz gyakorlásokat, és amikor csak tudom, megcsinálok egyet Pahla 20 perces tornáiból. Mellette megy a séta. És egy hete beiktattam a terápiás leves adagokat minden napomba.A múlt héten 4, ezen a héten 7 fájdalommentes napom volt. Az energiaszintem olyan 70% körül mozog, ami a kezdeti 10-hez képest hatalmas minőségi változás!Heti haladás: 27.5km, idei eddigi: 480km.Képek: szombaton, anyuéknál:2021/1. heti összefoglaló itt2021/2. heti összefoglaló itt2021/3. heti összefoglaló itt