Brióskoszorú

  • 2016.03.20.
  • 8

A recept megjelent a Kifőztük márciusi számában isHozzávalók 24 cm-es tortaformához50 dkg liszt2,5 dkg friss élesztő1 tojás2,5 dkg cukor4 dkg méz2 dl langyos víz1 csipet sóa tetejére:1 evőkanál méz1 teáskanál forró vízA lisztet dagasztótálba szitáljuk. A közepébe mélyedést készítünk, és beleöntjük a vizet. Az élesztőt belemorzsoljuk, megszórjuk a cukorral. 10 percig pihentetjük. Beletesszük a többi hozzávalót is, és kidagasztjuk; rugalmas, kissé feszes tésztát kell kapnunk. Lefedve, langyos helyen a duplájára kelesztjük. Ezután lisztezett deszkára borítjuk, és 2-3 mm vékonyra nyújtjuk, majd egy 12 cm-es formával 16 korongot vágunk ki belőle. (Nyújtás előtt ketté is vehetjük a tésztát, így könnyebben elfér a munkalapon. A leeső részeket összegyúrjuk, kevés pihentetés után újra szaggatjuk. Így lesz meg a 16 korong.) Egyszerre 4 korongot sorban egymásra rakunk úgy, hogy kissé fedjék egymást. A rövidebb oldal felől feltekerjük, és óvatosan meghengergetjük a táblán. Az így kapott rudat középen kettévágjuk, és a vágással lefelé a sütőpapírral bélelt formába rakjuk egymástól 2-3 cm távolságra. A 16 korongból 4 rudat formázunk, így
összesen 8 rózsaforma lesz. Langyos helyen kelesztjük 20 percet, majd 180 fokra előmelegített sütőben sütjük 20-25 percet. Sütés után azonnal lekenjük a méz és a forró víz keverékével. Langyosan kínáljuk.