Medvehagymás túrókrémben sült csirkemell

  • 2021.05.14.
  • 4

Lassan elbúcsúzik a medvehagyma, véget ér a szezon. Bár minden évben kerül a fagyasztóba és olajban is tartósítok, az utolsó friss darabokból készült ez a könnyű húsos fogás. Egyszerű, gyorsan összeállítható és szénhidrátdiétába is illeszthető.
A recept megjelent a Kifőztük magazinban is.Hozzávalók 2-3 személyre*50 dkg csirkemellfilé*1/2 kávéskanál só, *1/2 kávéskanál őrölt fekete bors*1/2 kávéskanál fokhagyma granulátumFeltéthez:*25 dkg túró*2 púpozott evőkanál tejföl*1 nagy csipet só*1 nagy csipet őrölt fekete bors*2-3 evőkanál apróra vágott medvehagyma*15 dkg trappista sajtTepsi kikenéséhez:*2-3 evőkanál olajTálaláshoz:*zöldborsós basmati rizs
A hús felszeleteljük, vékonyra klopfoljuk, olajjal kikent tepsibe fektetjük. Megszórjuk sóval, borssal, fokhagymával. A túrót áttörjük, ízesítjük a fűszerekkel, krémesítjük a tejföllel. Beleszórjuk a medvehagymát és beleforgatjuk a lereszelt sajt felét. A csirke szeleteket egyenletesen befedjük a túrókrémmel. Lefedve, 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, ahol kb. 45 percet puhítjuk. Megszórjuk a maradék sajttal, majd még addig sütjük, míg a sajt megpirul rajta. Zöldborsós basmati rizzsel kínáljuk.
Tipp: Idényen kívül olajban eltett vagy fagyasztott medvehagymát is használhatunk.