Nyersvegán vezeklés - egyhónapos kihívás

  • 2017.10.12.
  • 0

Anno kizárólag egy dolog miatt döntöttem úgy, hogy végleg eldobom az állati termékeket: hogy semmilyen módon ne támogassam azokat, akik állatok legyilkolásából vagy abuzálásából profitálnak. Pl. nem társult és nem társul mellé vallási vagy ezoterikus meggyőződés: kedvenc kulturális táplálékaimban dobogós helyet foglal el a 80-as, 90-es évek punkzenéje, a Slayer és az Ördögűző, és legszívesebben felmosóvödröt húznék a fejemre, ha valaki a közelemben asztali áldásra ragadtatja magát. Jógaórán kétszer jártam, az eredmény: egy gerinctörés, nyolc porckorongsérv, tizenhárom idegbecsípődés és egy orrsövényferdülés. Továbbá a lezáró relaxáció közben rám tört a röhögőgörcs. Ja, és ha valaki mindenáron távozásra akar bírni egy társaságból, az esetben értekezzen hosszasan a fénylényekről, angyalokról, tündérekről és nem utolsósorban vonzás törvényéről! 
Egészségügyi szempontok szintén nem játszottak abban, hogy a veganizmus felé fordultam: ha túl hidegnek találom, a mai napig megmikrózom a reggeli energiaitalt, pénteken pedig már sörrel öntöm fel a zabpelyhet. Van, hogy vasárnap délelőtt Koós János mosolyog rám vissza a tükörből. A napi 2-3 kávéról akkor se mondanék le, ha minden elfogyasztott dózis után a szemem láttára négyelnék fel Micimackót. (Ő ugyanis tudtommal fiktív állat, így akkor sem érez fájdalmat, ha izzó vasszegeket ütnek az orrlyukába egy konyhás néni klumpájával.)
DE! Észszerű határokon belül valahol mégis hiszek a tapasztalatszerzés szentségének fontosságában, ezért úgy döntöttem, hogy egy hónapon keresztül kipróbálom a nyersvegán étrendet. Tehát jövő hétfőtől kizárólag nyers zöldségekből, gyümölcsökből és magvakból (illetve ami még belefér, pl. hidegen sajtolt olaj) készült kompozíciókon fogok élni a határidő lejártáig. Egyelőre úgy tekintek a feladatra, mint egy fajta öngyötrési formulára, ami egy fokkal magasztosabb és egészségesebb annál, mintha ráharapnék egy sebesen mozgó köszörűkőre. Illetve ezt a vészjósló képet némileg árnyalja, hogy az elmúlt két napban már megpróbáltam felkészíteni magamat a kihívásra. Ennek első állomásaként tegnap már teljesen nyersnövényileg étkeztem, és döbbenten tapasztaltam, hogy képes vagyok a jóllakottság érzésére. (Ezt ugyanis elképzelhetetlennek tartottam.) Pl. a következő cucctól határozottan:Kesudiókrémes avokádósaláta
1 avokádó2 paradicsom1 kápiapaprikaplusz salátakeverékTovábbá:15 dkg kesudió + az áztatásához használt víz2 gerezd fokhagyma lereszelve1 lime leve2 gerezd fokhagyma2 ek száraz élesztő2-3 ek mazsola2 tk kurkuma1/2 tk őrölt szerecsendió1/2 tk cayenne borsA kesudiót egy kisebb tálba helyezi, és annyi vizet ad hozzá, hogy épp ellepje. Beáztatja minimum fél órára, addig is igyekszik nem megzabálni az adag felét. (Én ezen a ponton elbuktam.) Majd a vízzel és a többi hozzávalóval együtt összeturmixolja, és a felszeletelt zőccséggyümölcsökhöz lötyböli.