Vöröslencsés sültzöldség saláta

  • 2017.10.11.
  • 8


"Állt az ablakban a függönyt markolva és meredten figyelte az utcán hömpölygő embertömeget. Nézni ugyan nézett, de látni semmit sem látott a mérhetetlen csalódottságtól amit mélyen, legbelül már napokkal ezelőtt is érzett. Csak most jött el az igazi idő, csak most jött rá arra, hogy ennek örökre vége. A vacsorához már órákkal korábban megterített, a tányérokat és az evőeszközöket úgy rendezte el az asztalon, ahogy az anyjától tanulta még gyerekként. Szerette rendezgetni a hétévgi és az ünnepi terítéket. Ellépett az asztaltól, vettet rá még egy utolsó pillantást, majd jobb kézfejével még simított egyet az abroszon. Ránézett az órájára és várt." #instaskicc
Alapjáraton kijelenthetem, hogy nem találtam fel a spanyolviaszt. A saláta, mint műfaj létezik. Sült zöldséget sem én sütöttem először, így ebben sincs semmi különös. A lencse sem számít unikumnak, így ezzel sem tudok felvágni igazán. Akkor mi az a dolog, ami miatt ennyire odáig vagyok meg vissza ettől a kajától? Mondjuk az, hogy én csináltam és hogy az egészet én ehetem meg. Bibibííí! #basszodasalival
25 dkg vöröslencse
20 dkg céklagumó, két centisre kockázva
1 kisebb zellergumó, kockázva
1 szál nagyobb sárgarépa, kockázva
20 dkg édeskrumpli, kockázva
20 dkg édeskömény gumú, fél centisre szeletelve
10 dkg fetasajt
fél gránátalma magjai
2 csokor friss petrezselyemzöld
fél lime leve
4 ek olíva olaj + 1 dl étolaj
só, bors
1 tk currypor
A sütőt előmelegíte 220 fokra. Egy edényben másfél liter vizet forralok, sózom fél tk sóval és 7-8 perc alatt megfőzöm a lencsét. Azonnal leöblítem, hideg vízzel lehűtöm, lecsöpögtetem. Nem főzöm puhára, kicsit maradjon kemény, ne főjőn szét. A zöldségeket egy nagyobb zacskóba teszem. Fél dl olajat egy kisebb tálkában elkeverem a curryvel és negyed tk sóval majd a zöldségre öntöm. Alaposan összerázom, majd egy sütőpapírral bélelt tepsire öntöm. 20-23 perc alatt készre sütöm. Hagyom langyosra hűlni, majd egy nagyobb keverőtálban összeforgatom a lencsével, sajttal, és petrezselyemmel. Lime levével, sóval, borssal és olíva olajjal ízesítem.