Áfonyás-csicseriborsós káposztasaláta

  • 2017.08.15.
  • 3


Ha az ember két végén égeti a gyertyát, akkor ne lepődjön meg, ha annak következményei lesznek. Nem mondom, hogy megbántam az égetést, de ha tudom, hogy mi lesz a vége, akkor talán kétszer is meggondolom, hogy belevágok e. Neeeem! Nem kell semmi komolyra gondolni, éppen csak bekaptam valami átkozott vírust a hétvégén Gyulán, amire most egyáltalán nem volt szükségem. 5 napon át éltem intenzív éjszakai életet, amit a szervezetem, hogy úgy mondjam már nem visel olyan jól, mint anno a húszas éveimben. Azt hiszem, már nem kéne feszegetnem a korlátaimat, talán már túl öreg vagyok ehhez. Ez most egy kímélő saláta, mert ennem ugye kell! Bár a vírus keményen kitart amellett, hogy nem, nem és nem! 
kb. 20 dkg káposzta, vékonyra csíkozva
2 szál sárgarépa, vékonyra csíkozva
1 doboz főtt csicseriborsó, lecsepegtetve
10 dkg áfonya
8-10 szem koktélparadicsom
2 csokor friss petrezselyemzöld, durvára aprítva
5 dkg feta vagy kecskesajt
2 ek paradicsomlé
6 ek olíva olaj
fél citrom leve
só, frissen őrölt bors
A káposztát és a répát egy nagyobb keverőtálba teszem, sózom negyed tk sóval, Állni hagyom 10 percet. Hozzáadom a csicseriborsót, paradicsomot, áfonyát és a petrezselyem felét, majd összeforgatom. A paradicsomlevet egy kisebb tálban kikeverem az olajjal és citromlével, majd az alapra öntöm és összeforgatom. Sózom, borsozom. Tálaláskor sajttal és a maradék petrezselyemmel szórom meg. Bármilyen pirított maggal is feldobhatom.