Segítsüti 2018 ősz " Mogyorós-karamellás almatorta

  • 2018.09.24.
  • 7

Már tavaly is írtam a Segítsütiről, és szerencsére egyébként is egyre többen hallottak már róla, úgyhogy ha tudod, miről van szó, nyugodtan ugord át a következő pár sort (a képeket ne, azok a mostani árverésre felajánlott tortámról készültek, és a két utolsó fotó között pár sort írok is arról, hogy milyen is ez a torta ).Nem annyira látszik, de az egyik oldalán karamell csurog le finoman, és a másik oldala is izgi, erről lentebb lesz még fotóHa pedig mégsem ismered a Segítsütit, akkor elárulom, hogy mi is ez Mi az a Segítsüti?A Segítsüti egy internetes sütiárverés, amelynek a célja jótékonykodás. Félévente kerül rá sor, mindig más támogatottal – a cél persze mindig ugyanaz: segíteni egy olyan alapítványnak, akinek nagy szüksége van erre. Sütiárverés, vagyis süteményekre lehet licitálni, az árverésből befolyt összeget kapja meg a támogatott alapítvány. (A Segítsütiről ide kattintva olvashatsz többet, a Segítsüti facebook oldalát ide kattintva találod, a mostani sütiárverés facebook eseményét pedig ide kattintva éred el – a megosztásokat a Segítsüti és az Alapítvány nevében is nagyon szépen köszönöm!)Kit támogatunk?Ezúttal az I. Bókay Gyermekklinika a támogatott. A licitekből befolyt összegből egy kapnográf készüléket szereznek be az Intenzív Osztályukra, amely a súlyosan beteg, lélegeztetett gyermekek tüdőállapotának követésére szolgál. Segítségével az ebből a célból vett gyakori vérvételek elkerülhetőek a betegeknek kevesebb fájdalmat okozva. (A Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítványról ide kattintva olvashatsz többet, facebook oldalukat pedig ide kattintva találod.)Hogyan lehet a sütikre licitálni?Az árverés nagyon egyszerűen zajlik: mától, hétfőtől lehet megnézni a sütiárverés oldalán (itt: segitsuti.hu/sutiarveres/licitek) a 30 gasztroblogger által felajánlott, finomabbnál finomabb sütiket. Ezek közül válasszátok ki a legszimpatikusabbat, és indulhat a licit.Minden süti mellett látható, hogy az postázható-e, illetve személyesen hol vehető át, erre érdemes vetni egy pillantást licitálás előtt. A licit csütörtök délután 4 órakor zárul, ezt követően a nyerteseket értesítjük, és megbeszéljük a süti átadásának időpontját (a süti természetesen csak azután vehető át, miután átutaltátok a süti árát az alapítvány részére).Amit én felajánlok:Én ezúttal egy mogyorós-karamellás almatortát ajánlok fel az árverésre. Igazi őszi torta ez: az alma-karamell-földimogyoró trió egyértelműen a hűvösebb napok ízeihez tartozik, ezt egy könnyed, nagyon picit fűszeres mascarponehabbal egészítettem ki, mert az ősz mégiscsak egy átmenet a forró nyár és a hideg tél között. Ezt a tortát ugyanígy képzeltem el, tartalmasabb, melengetőbb, mint egy nyári gyümölcsös süti, de nem olyan tömény, mint egy téli csupa csoki torta.Postázni nem tudom a tortát, személyesen Budapesten, az Örs vezér teréhez közel vehető át.Egyik oldalt karamellcsurgatás, másik oldalt habcsókeső…