Teljes kiőrlésű pizza olasz módra " Villámgyorsan!

  • 2018.04.28.
  • 6

Egy korábbi bejegyzésben írtam a Bottega del Tartufo üzletben tett látogatásomról, ahol igazi bivalyricottát és bivalymozzarellát, prosciutto crudo sonkát, San Marzano hámozott paradicsomot és asztalt olajbogyót szereztem be. A bivalyricottából készült finomságról itt olvashatsz.

Most pedig a többi finomságról írok. Pizza készült belőle és valami egészen csodás volt. A paradicsom finom édes, nem túl savas, a sajtra eléggé rá lehet kattanni, még nyersen csipegettem belőle, de alíg bírtam abban hagyni Az aszalt olajbogyó pedig igazán különleges, sokkal puhább állaga van, nem hasonlít egy aszalt gyümölcs állagára, azokat amúgy általában nem is szeretem.
Na de a prosciutto crudo, arról még órákat tudnék írni, igazából az a lényeg az egészben. Persze szigorúan ügyeltem rá, hogy csakis a sütőből kivett pizzára tettem rá, 2 percet vártam vele, nehogy megkeményedjen a sonka, mert a szívem szakadna meg.
Szóval aki még nem ismeri ezt az alapvetést, akkor szögezzük le! A füstölt, de különösen a szárított sonkaféléket nem sütjük meg. Vétek lenne a pizzával együtt sütni, mert megkeményedne és a finom illatát se érezhetnénk ennyire intenzíven. Erre mindig nagyon odafigyelek és amennyiben pizzát rendelünk, ott is ki szoktam hangsúlyozni, persze ezt jobb helyeken egyébként is így csinálják.
Hozzávalók 3 db pizzához:
Tésztához
250 g liszt (én vegyesen használtam teljes kiőrlésű tönkölylisztet, finomlisztet, valamint egy olasz 4 féle gabonából készült pizza lisztet)  teljes kiőrlésű-finomliszt arányára használj 70-30%-os arányt
4 g szárított élesztő
150 ml langyos víz
2 csipet só
2 evőkanál olívaolaj
oregánó, bazsalikom – ízlés szerint, én mindig teszek bele összesen egy csapott teáskanálnyit

Feltéthez:
1 doboz bivalymozzarella
1 csomag prosciutto crudo
1 doboz hámozott paradicsom (nálam San Marzano)
2 csipet só
2 evőkanál olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
olajbogyó

Elkészítése:
Az élesztőt langyos vízben felfuttatom, majd összekeverem a liszttel, majd mehet hozzá minden más is.
A sütőt 250 fokra előmelegítem én a légkeverést is rátettem, így is még elmarad a pizzakemence forróságáról.
A tésztát fél órán át pihentetem meleg helyen (a tálat, amiben keverted a tésztát belehúzom egy zacskóba, vagy letakarom vele). A mozzarelláról ejtsünk pár szót. Ennél a mozzarellánál van jelentősége a frissességhez, ugyanis a teljesen friss sajtot salátába fogyasztjuk, míg a néhány napos verzió már pizzához jobb. Én egy pár napos verziót használtam, amiből azonban így is még ki kellett nyomkodni a tejet, ugyanis különben sütés közben eláztatná a tésztát. A sajt foszlós, puha állagú, nem olyan gumiszerű, mint amit az ember általában megszokhatott a standard mozzarelláknál.

Ezt a sajtot a La Fattoria di Mezőtúr manufaktúra készíti. teljesen frissen készül, és szintén az említett üzletben kapható, kedden és pénteken van friss sajt szállítás. Mit kell tudni erről a sajtról? Úgy kezdődött minden, hogy mediterrán bivalyhölgyek és urak érkeztek Olaszországból olyan szakemberekkel együtt, akik értenek ahhoz, hogy hogyan kell minőségi tejtermékeket készíteni. Sem a teheneknek, sem pedig a tejhez nem adnak mesterséges anyagokat, amitől a teheneknek több teje lenne. Minden úgy megy,ahogy az a természetben menne. De erre azt hiszem még visszatérek majd
Azt javaslom, ha teheted mindenképpen kóstold meg egyszer ezt a sajtot, zongorázni lehet a különbséget. A paradicsomszósz elkészítése rendkívül egyszerű, nem kell előre főzni, csak a paradicsomot a fűszerekkel és a hámozott fokhagymával összepürésítem és kész. A nyers fokhagyma ereje a pizza sütése közben fog enyhülni.

A tésztát 3 részre osztom, majd lisztezett felületen vékonyra nyújtom. A tésztát sütőpapírra teszem és mehet rá a paradicsom, az olajbogyó és minden más a sonkán kívül.
A tésztát a sütőpapírral nem tepsibe, csak a rácsra teszem, így gyorsabban és ropogósabbra sül a tészta.
Kb. 8 perc alatt készre sütőm, jöhet a 2 perc pihentetés, majd ráteszem a sonkaszeleteket. Ízes sonkáról van szó, így egy pizzára 2 szeletet teszek.
A paradicsomszószból maradni fog, így lehet belőle kínálni evéskor, vagy le is fagyasztható.