Rozmaringos vajban sült nyúlmáj lilahagyma lekvárral

  • 2014.08.27.
  • 1

Gyerekkorom óta imádom az állatokat, így mindig nagy örömmel mentem állatorvos nagypapámmal állatokat gyógyítani.Egy alkalommal szembesülnöm kellett azzal is, hogy vidéken a cuki kacsákat, csirkéket, malackákat és nyuszikat nem kedvencnek tartják, hanem ez jelenti a megélhetést számukra. Van, hogy csak a saját családjuknak, de többször voltam olyan gazdaságban is, ahol nagyipari állattenyésztést műveltek. Nagyon sajnáltam őket, ugyanakkor beláttam, hogy külön kell választani a kedvencnek tartott állatokat attól, amikor megesszük a húsukat. Szeretetem feléjük azóta sem múlt el, a jó gazda szeretettel gondozza állatait, amiknek így jó sorsuk van, ez pedig a hús ízén is érződik.Azt tanácsolom minden húsevő állatbarát olvasómnak, hogy figyeljetek oda, hogy milyen gazdaságból származó húst vásároltok. Legjobb, ha például csirkéből a tanyasi, kapirgálósat választjátok, hiszen sok zöldet kaptak, és nem ketrecben tartják őket, hanem sok helyük van mozogni, levegőn is sokat kapirgálhatnak.Ez a recept most arról szól, hogy mi a legjobb, ami egy nyuszi májával történhet, vagyis egy igazán mesés fogás. Megtudhatjátok, hogy hogyan készítsetek igazi gasztro különlegességet 15 perc alatt.Hozzávalók 6 főre: fél kg nyúlmáj, 1 ág rozmaring, 5 dkg vaj, 3 ek olívaolaj, bors, só, majoranna, 1 üveg hagymalekvár, egy kevés friss petrezselyemA hártyáktól megtisztított májat beborsozom és megszórom majorannával, majd egy serpenyőben olívaolajjal felolvasztom a vajat, majd beleteszem a rozmaringot is. A vaj azért kell, hogy finom íze legyen, az olaj pedig azért, hogy a vaj ne égjen meg. Kisütöm a májat a zsiradékban, majd friss petrezselyemmel díszítem és forrón hagymalekvárral és pirítóssal tálalom. Figyelem csak tálaláskor sózzuk meg, mert különben megkeményedik.A múlt héten vásárolt kézműves lila hagymalekvárral tálaltam, legközelebb majd saját lekvárt készítek mellé.