Fordított szilvás barackos torta

  • 2018.08.03.
  • 8

Fura kinézetű, ámde finom fejtetőn sült süti hoztam nektek hétvégére. Biztos hallottak, láttatok, sőt kóstolatok már ilyesmit. Nos, az enyém természetesen eltér a hagyományos receptektől, de ízében szerintem nem.Semmi nagy titok nincsen benne, az egészet zablisztből készítettem, mert volt otthon egy rakással és mostanság ritkán zabozok. A fordított gyümölcstorták alja, ami végül a teteje, egy cukros, vajas karamellizált alap, erre jönnek aztán a gyümölcsök. Ehhez én annyi pluszt adtam, mivel a zabliszttől azért tömörebb lesz a tésztája, mint a fehér liszttől, hogy kevertem az alapba egy kis eperlekvárt, ami ráadásul a Zanyukámnak hála cukormentes volt, pontosabban eritrittel főzött.Szóval a lekvár miatt lett ilyen darabos a teteje, illetve még némi diót is szórtam rá, de ez került a tésztájába is.Tartottam tőle, hogy fogom ezt a végén fejre állítani és elképzeltem, hogy a gyümölcsréteg a tortaformában marad…de nem! Simán megfordult, kijött, átjött és kóstolásra várt a hűlés után, amit nem bírtam megvárni, így langyosan falatoztam. Teljesen tökéletes volt reggelire.Gondoltam másnap is milyen klassz lesz, hiszen elég nagy és laktató egy szelet is. Hááát a másnapot nem érte meg, mert magára hagytam a tortát A férfival egy teljes napra. Hiba volt, nagy hiba. Dugjatok el egy szeletet belőle, elkerülvén ezt a problémát!Hozzávalók egy 24 cm-es formához:Tésztához:20 dkg zabliszt4 tojás8 dkg eritrit3 evőkanál eperlekvár (másik is jó)1 mokkáskanál fahéj10 dkg dió1 evőkanál vaj1 teáskanál sütőporcsipet sóGyümölcsös réteghez:5 db szilva2 nagyobb őszibarack2 evőkanál vaj v kókuszolaj2 evőkanál eperlekvár1 evőkanál eritrit v nádcukorpár szem dióÖsszekevertem az olvadt vajat az eritrittel és az eperlekvárral, majd a tortaforma aljára öntöttem, kentem egyenletesen. Erre helyeztem a felszeletelt gyümölcsöket és pár szem diót is.A tésztához összekevertem a zablisztet a sütőporral, csipet sóval, fahéjjal, dióval( kisebb darabokra vágva), majd egy külön tálban a vajat, az eritrittel és a tojások sárgájával, illetve ehhez is kevertem még eperlekvárt.A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A lisztes keverékhez öntöttem, a tojásos, cukros keveréket, elkevertem, végül a tojásfehérjék felvert habját is beleforgattam, majd a gyümölcsök tetejére öntöttem a masszát és sütőbe toltam kb. fél órára. Tűpróbával ellenőrizzétek, hogy megsült-e!Hasonló bejegyzések:Szilvás barackos reform cobblerDiós szilvás sütiBécsi szilvásSütőtökös szilvás morzsa gluténmentesenMákos túrós szilvás sütiEgyszerű poharas túrós szilvás sütiNagyon diós és csokikrémes tortaNarancsos csokis brownie torta