Zöldborsókrémes spenótos galuska

  • 2018.07.24.
  • 6

Nagyon zöld és nagyon finom, ellenben nem túl szép, de az most nem számít. Friss borsóból és spenótból lesz az igazi, éppen ezért jó kis nyári étel lehet, ha éppen nem vágytok  húsra, de mégis valami háziasabb, laktató ételt falatoznátok. A kismama erre vágyott, A férfi kevésbé…, de  mivel a kismama az élelmezésvezető a háznál, ezért ez lett az ebéd és pont. Leküzdvén a csirkeundoromat fél órára, azért kapott mellé az úr csirkepörit is, de a borsókrém sokkal jobb higgyétek el. Akár önmagában is, vagy piritósón, ami az új “tápláló” kedvencem mostanság.3 napig ezt ettem és olyan bódog voltam vele, hogy ihaj. Ne rémüljétek meg a háromféle liszttől, amit beletettem a galuskába, ez volt itthon és mindegyikből egy kevés, szóval teljesen jó vagy egyik vagy másik, attól függően, hogy gluténmentesre vágytok vagy sem, viszont csak rizslisztből nekem szétesik, ezért ott vagy tegyetek bele több tojást, vagy egy pici útifű maghéjat, ami egyébként szuperül összefogja vagy ha nem cél a gluténmentesség, akkor pár kanál tönköly- vagy rozslisztet és akkor ok lesz.Ha pedig nincs kedvetek nokedlit szaggatni, mert éppen egy rohanós hétköznap végén jártok, akkor penne tészta is tökéletes hozzá!Hozzávalók:Galuskához:25 dkg rizsliszt20 dkg zabliszt2 evőkanál tönkölyliszt(egyféle lisztből is jó)25 dkg spenótlevélnagy csipet szódabikarbóna3 tojásreszelt szerecsendiósó, borsvízKrémhez:40 dkg zöldborsó2 gerezd fokhagymapár db kakukkfűágpár csepp citromlésó, borsolívaolajTetejére: fetasajt (elhagyható)A zöldborsót forrásban lévő vízben puhára főztem, majd leszűrtem róla a vizet, esetleg pár decit félre lehet tenni a krémet hígítani. A borsóhoz adtam a reszelt fokhagymát, kakukkfű leveleket, citromlevet, sót, borsot, pici olívaolajat, majd botmixerrel simára turmixoltam. És akkor itt lehet még hígítani, ha szükséges, legyen kellemesen krémes, ami összekeverhető majd a galuskával.A spenótleveleket alaposan megmostam, kisebb darabokra tépkedtem és kevés kókuszolajon pár perc alatt megfonnyasztottam, félretettem.A galuskához a liszteket összekevertem a szódabikarbónával, reszeltem bele bőven szerecsendiót, hozzáadtam a tojásokat és először csak 1-2 deci vizet, és simára kevertem, majd beleszórtam a spenótot, ezt is eloszlattam benne. Ha túl sűrű, mehet még  hozzá pici víz, hogy szaggatható galuska állaga legyen. A víz mennyiségét nem tudom sajnos megmondani, attól függ milyen lisztet, liszteket használtok. Ha túl híg, akkor liszttel sűríthetitek még.Vizet forraltam egy nagy lábosban és beleszaggattam a galuskákat, majd mikor feljöttek a víz felszínére, akkor kaptak még kb. 1 percet, majd szűrőkanállal kiszedtem őket egy tálba és pár csepp olívaolajjal egyből meglocsoltam, hogy ne tapadjanak össze.Ha minden elkészült, tálalható, morzsoltam még rá pici feta sajtot, de anélkül is finom.Hasonló bejegyzések:Fetás spenótos töltött paprikaSpenótos juhtúrós krumplinudliMaradékokból – Spenótos ricottagombóc tejszínes paradicsommártásbanEttől biztosan jól laksz! – Csirkemelles, spenótos, rakott sütőtökSpenótos tonhalas rizottóCukkinis spenótos panzanellaSpenótos ricottás lasagneFüstölt sajtos, spenótos töltött gomba