Barangolás a Balaton körül, Gasztrotérképpel

  • 2017.06.04.
  • 2

​Sokunk számára ismerős az a kép, amely ezt a tájat olyan jellegzetessé és felejthetetlenné teszi. Én is szerelmese lettem Magyarország legnagyobb tavának, a tanúhegyekkel tarkított, sokszínű lankákkal körülölelt Balatonnak. Annak gyönyörű kéksége már messziről felvillan az ideérkezők szeme előtt, egyfajta lelki megnyugvást sugározva. Mi, akik beleszerettünk ebbe a gyönyörű nimfába, mindig is arra vágytunk, hogy visszatérjünk hozzá. A Balatontól messze élőknek sajnos csak ritkán van lehetőségük arra, hogy lássák a víztükrön megcsillanó napfény káprázatát, érezzék annak sajátságos illatát és hagyják, hogy megpihenjen a belső világuk a tó simogató látványától.
 
A Badacsony - hegy, a badacsonytomaji mólóról, a Balaton egyik meghatározó látképe
A Balaton a maga sajátos kémiájával, a hónapról – hónapra változó színeivel a hazai turizmus paradicsomává vált, ahol összeér a kultúra, a történelem, a hagyomány és a gasztronómia az ott élők sajátos szellemiségével. Mert a tó és környezete folyton változik, de van, ami örök és az itt élők igazán jól egyensúlyoznak a turizmus által gerjesztett igények kielégítése valamint a tradíciók tisztelete és megtartása között. Pedig ez nehéz feladat, mert az itt kialakult vendéglátóipar igen komoly hatást gyakorol a Balaton életére, és az ott élőkre. A balatoni vendéglátás sokáig rossz irányba tartott, a célt nem a turisták megtartása, hanem a gyors pénzkereset határozta meg. Az itt kialakult negatív beidegződéseken nehéz volt túllépni, amelynek a rendszerváltozás előtti évtizedek sem kedveztek túl pozitívan. A balatoni retrót, a rossz felfogás, az olcsó alapanyagok, és a túlárazottság képviselte, de már akkoriban is valahol a szőlővesszők árnyékában rejtőztek a régió vendéglátóiparának partizánjai, akik számára fontossá vált egy új felfogás kialakítása, amely felfrissítette, és megújította a balatoni, majd a hazai vendéglátásról kialakított képet.
 
A Tihanyi - Apátság, és a Tihanyi - félsziget, vitorlások, balatoni életérzés
A Balaton ma a hazai gasztronómiai élet központja, amely Budapest után a második legmeghatározóbb területe a turizmusnak. Ezen a vidéken a kreativitás találkozik a teroir által táplált hagyományokkal, amelyből egy új magyar konyha alakult ki és ez párosult egy igazán vendégbarát látásmóddal, amelyet ma már egyre többen vesznek át a tó mindkét oldalán. Az elmúlt néhány évben megszámlálhatatlan vendéglátóegység nyitotta meg kapuit kisebb – nagyobb sikerekkel és váltak a hazai konyhaművészet szellemi és lelki vezetőivé, amelynek hála a hazai gasztronómia aranykorát éli. Elmondhatjuk, hogy a hazai vendéglátás új szelei, a Balaton irányából szétterjesztették egy új felfogás magjait, amelyek mára egy egész ország látásmódját megváltoztatták. A hazai gasztronómia átalakulása a kilencvenes évek közepétől indult meg, de látványos változásokra azért bőven kellett várni. A médiának is nagy szerepe volt az új felfogás meghonosodásában, a főzőműsorok, a receptmagazinok is nagyban elősegítették a magyar vendéglátóipar átalakulását. Fontossá váltak az új konyhai technikák alkalmazásai, a friss és hazai alapanyagok előtérbe kerültek, a kreativitás pedig egyre nagyobb szerepet kapott a konyhaművészetünkben. A legfontosabb pedig, hogy sikerült túllépnünk a hosszú ideig uralkodó kényszerképzeteken, a magyar emberek szokásainak megváltozásával kinyíltak a vendéglátás határai, és újabbnál újabb gasztroműhelyek találták meg a számításaikat. A hazai vendéglátás egyre inkább fejlődik, azonban a problémák sokaságán csak együttműködéssel lehet túllépni, és összefogással lehet megnyitni az utat a fejlődés előtt. A pozitív hozzáállás már sokak részéről megvan, és ez új lökést adhat a hazai turizmus fejlődésének is.
 
Balaton, bor, gasztronómia, teljes a kör
A Balatoni gasztronómia káoszában tesz rendet az idén újra megjelent Balatoni Gasztrotérkép, amely több mint 60 vendéglátóhely, éttermek, borászatok és szálláshelyek összefogásával jelent meg. Ez egy fontos lépés volt, hiszen így egy helyen megtaláljuk a legfontosabb és legjobb minőségű vendéglátóhelyeket, így egyszerűbbé válhat a tervezés is és útmutatást ad, hogy hol és kitől kaphatunk igazán balatoni élményt. A térkép legfontosabb értékei, hogy összefogásra bíztatják a balatoni vendéglátósokat, iránytűként használható a régióban, hogy felfedezzük a legjobb minőségű helyeket, borokat és éttermeket. Azonban az étel mellé fontos, hogy megismerjük a Balaton más értékeit is, és a kalandozások közepette mindig találjunk egy biztos helyet, amelyről tudjuk, hogy ott jól érezzük magunkat, és szívesen látnak minket.
 
Összefogás a Balatonért, a turizmusért, a vendégekért, ez a Gasztrotérkép
“Nagy öröm számunkra, hogy alig két év alatt ilyen látványos fejlődés mutatkozik meg a balatoni vendéglátásban, és ennyi remek szolgáltató várja egész évben a Balatonra látogatókat. A mi feladatunk az, hogy segítsünk partnereinknek abban, hogy minél több emberhez eljusson a hírük, és minél többen induljanak útnak, és fedezzék fel a régió legjobb éttermeit, borászatait, vendéglátóhelyeit az év 365 napján.” – vallja hittel és meggyőződéssel Szauer Judit gasztro-kommunikációs szakember, a Balatoni Gasztrotérkép ötletgazdája és alapítója, valamint Budavári Dóra, a kiadvány szerkesztője és társalapítója.
 
Gasztrotérkép, strand és Balcsi, mi kell még egy igazán jó nyárhoz?
Ez a kezdeményezés összehozta a tóparti vendéglátókat és igény is volt már egy rendes összefoglaló kiadványra és portálra, ahol az olyan bamba utazó, mint én tájékozódhat. Az elmúlt évek során három térkép is megjelent, de sosem volt az egész Balatont és a környéket átfogó mappa, amely megmutatta volna, hol és mit érdemes enni, inni. A Balatoni Gasztrotérkép igen sokféle mesterembert hozott össze, vannak köztük éttermek, borászatok, cukrászdák, sörfőzdék, pálinkaművészek és szálláshelyek, régiek és újak, kicsik és nagyok, de a lényeg mindenhol ugyanaz, terjeszteni a Balaton igéjét. Mindannyian hasonló szemléletmóddal, és felfogással rendelkeznek, hisznek a magas minőségben és a Gasztrotérkép nyújtotta alapértékekben. A térkép még szebb, még jobb és még informatívabb és már angolul is tartalmaz leírást, célba véve a külföldi turistákat is. A MOL által támogatott Balaton Magazin  is, amely országos szinten megjelenik, tartalmazza a térképet.
 
A Balaton Magazin, igazi útitársunk lehet a nyaralás során, plusz Gasztrotérkép.
Alkalmazzuk, használjuk és fedezzük fel hazánk ékkövét, a Balatont és annak csodálatos környékét.