Falunapi főzőverseny Rajkán

  • 2018.07.23.
  • 0

Mint minden évben, július közepén  ismét megrendezésre került az egész falut összehozó Falunap, változatos műsorokkal, fellépőkkel és a reggeltől kezdődő főzőversennyel amire negyedik alkalommal hívtak zsűrizni ,amit ezúton is köszönök . Zsűritársaimmal Ritával és Szabival  izgalmas feladat előtt álltunk mert rekord számú nevező csapat jött össze ebben az évben . Minden csapat lelkesen készült, finomabbnál finomabb ételek készültek , a hangulat fergeteges volt. Évről évre visszatérő csapatok, először, ezen a rendezvényen debütáló baráti társaságok finom étkei szerepeltek a kínálatban és a versenypalettán. Több szempont figyelembe vételével kellett dönteni ami meglehetősen nehéz volt, de végül  megszületett a döntés.A Cégek kategóriájában az első helyen az I.G Gasket csapata végzett, egy  különleges , arról az olasz tájról való alapanyagokból készülő töltött tésztaféleséget hoztak ahonnan  az anyacégük való. Zsályás vajon pirították át, igazán hozta az elvárt ízeket, zamatokat és olaszos érzést.A Cégek között a második helyezést az Óvoda csapata kapta, fantasztikus csapatmunkával, egy bográcsos csirkepaprikást főztek gazdagon , hagyományos ízekkel tényleg gazdag tartalommal. A csapat minden alkalommal reggel házi sonkával és házi szalonnával kényezteti  el a sátruknál járót  , friss kenyérrel, háztáji paradicsommal és hagymával kínálják, ezúton is köszönet érte !A harmadik helyezést a Polgármesteri hivatal Bab- leányok csapata lett. Piedone hagymás babját főzték ami rendkívül  különleges választás volt a babos ételek közül. Minden Bab-leány szorgosan  kivette a részét az előkészületektől a végeredményig .Az Egyesületek és Baráti társaságok kategóriájának első helyezettje a mexikói hangulatot idéző, Pikánsok csapata lett, igazi kis Mexikót varázsoltak a főzőhelyen. Mexikói chilis babot főztek, remek ízvilággal, kellően pikáns ízekkel. Az én különdíjamat amit a Legkreatívabb csapatnak szoktam minden évben felajánlani, ebben az évben ők nyerték el.Az Egyesületek és Baráti Társaságok második helyezettje a fiatalokból álló Rajka Füstje nevű csapat lett akik különleges BBQ ( barbecue ) húsokkal készültek. Hajnalban kezdték az előkészítést és a sütést, hogy délre tálalható és kellő mennyiségű hús kerülhessen az arra éhesek tányérjaira. Saját készítésű szószuk és a húsok is remekül sikerültek.Az Egyesületek és Baráti társaságok harmadik helyezettje a Rajkai Sportegyesület lett . Csülkös babgulyást főztek sok anyaggal, jó  csapatmunkával  , nagy lelkesedéssel.Kettő különdíj került kiadásra ebben az évben . Az egyiket Szenes Juraj és csapata kapta Kárpáti húsos káposzta nevű ételéért, a másik különdíjat pedig az egyszemélyes bodaki  csapat A Nagyok kapta a bográcsos szarvasgulyásért .Igazán változatos ételek főttek- sültek a kondérokban, öröm volt eltölteni a napot a csapatokkal. Ezúton is mindenkinek gratulálok, köszönet a részvételért mind a 10 csapatnak és köszönöm, hogy részese lehettem . Köszönet a Polgármesteri hivatalnak , hogy megrendezésre kerülhetett a főzőverseny , közelebb hozva ezzel a faluban élő embereket, korosztályokat  és kultúrákat , Egyesületeket és Cégeket.A továbbiakban beszéljenek a képek