Hajdina csirkemájjal, gombával

  • 2015.11.27.
  • 3

Mint már mondtam, évek óta már nem „nemszeretem” a hajdinát – emlékeimben csak grecska (гречка). Ezért, meg a változatosság kedvéért, néha – nem hetenként, de még csak nem is havonta, talán félévenként – főzök valamit vele. Köretként vagy egytálételként.
Most éppen csirkemáj volt soron; szeretjük, gyorsan elkészíthető (talán leszámítva a mániámat, ami a „zsinórok”, hártyák eltávolítását illeti) és még elég olcsó is. Hogy még érdekesebb legyen, vettem hozzá gombát is, barna csiperkét – mostanában gyakran lehet nagyon szépet kapni.
A hajdinát jó alaposan megmostam; szűrőben, forró vízzel. Aztán egy nagyon kevés zsiradékon kicsit megpirítottam (én pirított hajdinát vásárolok, de ettől szerintem még jobb lesz), majd kb. kétszeres mennyiségű vízzel felengedtem, megsóztam, és alacsony fokozaton, fedő alatt megpuhítottam. Nálam a kóstolás mindenképpen fontos, ha ilyenkor még nem elég puha a hajdina, teszek még rá vizet. Ha kész, rajta hagyom a fedőt még egy kis időre.
Közben másik edényben pirítottam egy kis fej felaprított hagymát, hozzátettem a megtisztított, egyenként két-három darabra vágott májat. Kevergetve sütöttem, amíg elfogyott a leve, akkor hozzáadtam – a májjal azonos mennyiségű – felvágott gombát. Ekkor megsóztam, de nem sóval, hanem vitapriccal, így a gomba levet engedett, amiben főztem még pár percig.
Utána a hagymás-gombás májat a hajdinához kevertem. Fedő alatt pihentettem még kb. 10 percig, aztán tálaltam. Savanyúság sem árt hozzá.