Meleg kelbimbósaláta

  • 2016.03.09.
  • 6

Mostanság egyre több ereje van a napsugárnak, csiripelnek a madarak, hosszabbodnak a nappalok, szóval a folyamatos és bosszantó esőzések ellenére is egyre közeledik hozzánk a tavasz. Ennek köszönhetően pedig kevésbé kívánjuk már Törpirivel a nehéz, fűszeres ételeket. Ily módon került képbe ez a rém egyszerű kelbimbósaláta is, amely olyannyira elnyerte a tetszésünket, hogy azóta már újráztunk is belőle. Az étel elkészítéséhez alig kell több idő, mint elolvasni ezt a receptet, szóval lássuk azt a  medvét!

Hozzávalók:
-50 dkg kelbimbó
-1 fej vöröshagyma
-15 dkg bacon
-15 dkg sajt
-Só, bors

Pucoljuk meg, majd öblítsük le alaposan a kelbimbót. Dobjuk forrásban lévő sós vízbe, és főzzük 8-10 percig, ezután szűrjük le. Amíg a kelbimbó fő, addig vágjuk kockára a bacont és egy kis olajjal pirítsuk serpenyőben. Következhet a tetszés szerint aprított vöröshagyma, amit megdinsztelünk. Ezután a leszűrt kelbimbó a soros. Óvatosan forgassuk össze az egészet, fűszerezzük sóval, borssal. Végül nincs más dolgunk, mint megszórni a salátánkat reszelt sajttal, és hagyni, hogy az szépen ráolvadjon. Essünk neki még azon melegében! Bár az ínycsiklandó illatok miatt amúgy sem kell majd győzködni senkit sem…

Jó étvágyat hozzá!