Sárgabarackvirágos zabkása

  • 2018.06.29.
  • 7


Bár úgy tűnik elsőre, hogy ezt a kását csak ráérős reggeleken fogod elkészíteni, megnyugtatlak, csupán tíz percre és csak öt hozzávalóra lesz szükséged hozzá!
A díszítéssel kell csak egy kicsit pepecselni, de megéri, mert mégis csak jobban esik reggel egy ilyen finomságot enni, nem? Az édes sárgabarack, a fanyarkás zöldalmával, a ropogós pisztáciával és a krémes zabkásával pedig igazán fenséges.
Sárgabarackvirágos zabkása
Elkészítési idő: 10 perc
Hozzávalók (2 főre):- 8 evőkanál zabpehely (inkább apróbb szemű, mert gyorsabban megfő) - 4 dl zabtej (de nyugodtan használj sima tejet azzal is isteni lesz)- 1 nagyobb sárgabarack- 1 kisebb zöldalma - 15 szem pisztácia

Szükséges eszközök: - kisebb lábas, - fakanál - vágódeszka, - kés, - szilikon lapát, - müzlis tányér
Elkészítés:1. Öntsük a lábasban a zabtejet és a zabpelyhet. Kis lángon időnként megkeverve, főzzük 8-10 percig, míg be nem sűrűsödik. 2. Miközben a kása rotyog, az almát és a barackot mossuk meg. A pisztáciát pucoldjük meg, és vágjük hosszában félbe a szemeket. Az almából vágjunk le két nagyobb cikkelyt, majd vékonyan szeleteljük fel. Közben azért néha keverd meg a kását! 
3. A sárgabarackot vágjuk félbe, vegyük ki a magját, és keresztbe vágjuk nagyon vékony szeletekre. A két kézzel a szeleteket húzzuk szét egy vékony sorba, majd formázz belőle egy virágot.

4. Mikor a kása elkészült vegyük le tűzről, és osszuk ketté a két tányérba, és szépen simítssuk el a tetejét. Most jön a kreatív része. A szilikon lapáttal emeljük át a barackvirágot a kásás tál felső sarkába. A pisztáciából formázd meg a virág szárát, majd a leveleket pedig a zöldalmából. 
Ha szereted a reggeli kásákat, akkor még további recepteket találsz itt: http://5hozzavalo.blog.hu/tags/reggeli_kása