Egyserpenyős sajtos tészta " videóval

  • 2016.02.25.
  • 1

Igen, egyetlen egy serpenyőben készül ez a finom, nagyon sajtot tészta. Frissen, azonnal fogyasztva a legfinomabb, tehát ha elkészítitek, azonnal fogyasszátok el A recepthez kicsit furán álltam, hiszen tejben tésztát főzni?!, de meglepő eredményt kaptam. Úgyhogy nyugodtan próbáljátok ki, megéri. A bejegyzés végén pedig egy videót is találtok, ami alapján elkészítettem ezt a finomságot. Annyit megjegyeznék, hogy a mennyiségeket dupláztam és természetesen átszámoltam, hogy ne a csésze legyen a mértékegység, mint a videóban.Íme a recept:Hozzávalók:1,2 l csésze tej400 g szarvacska tészta1 evőkanál só1 evőkanál őrölt, fekete bors120 g reszelt cheddar sajt120 g reszelt mozzarella sajt2-3 marék fűszerezett zsemlemorzsa (ízlés szerint fűszerezzük)kevés olajElkészítés:8 dl tejet öntsünk egy serpenyőbe, keverjük össze a tésztával, sózzuk, borsozzuk és főzzük, míg a tejet felszívja. Közben kevergessük, hogy ne ragadjon le a tészta.Öntjük hozzá a maradék tejet és főzzük, míg  a felére csökken a tej mennyisége, addigra a tészta is megfő teljesen, adjuk hozzá a kétféle sajtot, keverjük össze és főzzük, míg a sajtok megolvadnak.Zárjuk el a lángot, szórjuk meg a tetejét zsemlemorzsával és fújjuk vagy locsoljuk meg kevés olajjal.200 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 5 percig, ha van grillezőnk, akkor grillezzük, úgy a morzsa jobban megpirul.Melegen fogyasszuk egy finom saláta kíséretben.Jó étvágyat!Íme a videó, melyen megtekinthetitek, milyen ínycsiklandozóan nyúlik a sajt >One-Pan Mac & Cheese. http://bzfd.it/1p249nUPin it for later: http://bzfd.it/1p0GZyiKözzétette: BuzzFeed Food – 2016. február 23.Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai