Banános majomkenyér

  • 2016.08.22.
  • 4

Úgy alakult, hogy nagyon olcsón találtam banánt (kicsit túlérettet), persze okosan vettem belőle vagy 5 kilót, és enni már nem győzzük, így sütni kell belőle. Így akadtam erre a receptre, amit azonnal ki is kellett próbálnom.Hozzávalók40 g olvasztott vaj225 ml tej50 ml víz35 g cukor1 zacskó porélesztő550 g lisztcsipet só(tényleg nincs benne tojás) banán (nagyjából 5-6 kisebb kellett)sziruphoz:200 g vaj200 g cukor1 tk fahéjElkészítés:A tészta hozzávalóit összedagasztjuk és letakarva hagyjuk duplájára kelni.Közben a sziruphoz a vajat a cukorral felolvasztjuk, hozzákeverjük a fahéjat is.Ha megkelt a tészta, akkor egy gyümölcskenyérformának az aljába teszünk egy réteg felszeletelt banánt, öntünk rá pár evőkanállal a szirupból. A tésztából dió nagyságú kis golyókat formálunk, szépen egymás mellé teszünk egy sornyit, ere jön megint egy réteg banán, a maradék szirup fele, újabb tésztagolyó-sor, végül pedig egy végső banánréteg leöntve a szirup másik felével.Amíg a sütőt előmelegítjük 180 fokra, addig hagyjuk még kelni egy picit. Tegyük a formát egy üres tepsibe, hogy felfogja a kicsorduló vajat és toljuk sütőbe olyan 30-35 percre.Mikor megsült azonnal fordítsuk ki a formából, én egy hőálló tálra tettem és a tetejét (ami eddig az alja volt) még egy kicsit meg is grilleztem 220 fokon.A Facebookon is megtalálsz