Tarcal és Tállya Calling - Új erők Tokaj-Hegyalján

  • 2014.06.30.
  • 1

Nemrég tértünk haza Tokaj-hegyaljáról - Mádról -, és ha már ott jártunk, természetesen bekukkantottunk néhány "bónusz" helyre is, úgy mint a juh- és kecskesajtoktól illatozó Tokaj-Hegyalja Piac a Disznókő Birtokon, illetve a Sárga Borház, amelynek első emeletén éppen Alkonyi László mutatta be a Tokaj-Tállya-Tökösmál hármast, vagyis a tállyai Kaláka Pince borait. Mivel azóta is sokat gondolunk vissza ezekre az élményekre - mondhatni szívünkbe zártuk az ottani embereket, helyeket, borokat, ételeket, életeket - nagy öröm, ha hír - méghozzá értékes kezdeményezésekről szóló hír - érkezik a borvidékről hozzánk. Ezúttal Tarcal és Tállya "jelentkezett be", méghozzá az új erők hírével. Lássuk csak...

Berecz Stéphanie - Kikelet PinceTokaj-Hegyalja méltán az egyik legizgalmasabb borvidéke nemcsak az országnak, de talán az egész világnak is. A tennivaló persze még rengeteg; a hegyek között szunnyadó erőket fel kell ébreszteni, s az irányukat rendesen meg kell határozni. Talán a mádiak eszméltek e tekintetben leghamarabb, de immár Tállya, sőt, Tarcal is tevékeny szereplővé vált. Tarcal – borturizmus magas fokonTurisztikai szempontból Tarcal az egyik legszínesebb települése Tokaj-Hegyaljának, elég csak a helyi borászatokra gondolni, akik közül a Gróf Degenfeld Szőlőbirtokot, az Andrássy Pincészetet, a Királyudvar Szőlőbirtokot, a Hímesudvar Pincészetet, a Tokaj Kikelet Pincészetet, a Bott Pincét, a Dorogi Testvérek Pincészetet, a Tokajicumot, s a Basilicus Szőlőbirtokot érdemes megemlíteni.Utóbbi új szereplője a borvidéknek, és túl azon, hogy a hagyományos, helyi szőlőfajtákból (furmint, hárslevelű, sárgamuskotály) hosszabb érlelésre szánt borokat – szárazat és édeset egyaránt – készítenek, nemrégiben EU-s támogatásból felépítettek egy modern látogatóközpontot is, mely a térség borturizmusát saját erőből kívánja megszervezni. A Tokaji Borecet Manufaktúra is az együttműködők közöttA Basilicus Borkultúra Központ funkciója ugyanakkor eltér a többi, a turizmusra építő tarcali egységtől. A tavaly átadott épületegyüttes legfőbb célja, hogy a kultúrtáj értékeit megőrizve, a helyi turisztikai szolgáltatókkal együttműködve (Mádi Kúria, Oroszlános Borvendéglő és Borhotel, Dorogi Testvérek Pincészete, Hímesudvar Pincészet, Barta Pince, Tokaj Kikelet Pince, Bott Pince, Tokaji Borecet Manufaktúra, Bártfay Kúria, Kaláka Pince,
Sárga Borház) lendületet adjon a térségnek. A központ a helyi turizmus és vendéglátás kiemelt támogatásával, a bortematikus programkínálat bővítésével kívánja a helyi borok, élelmiszerek és természeti értékek ismertségét, népszerűségét növelniAlkonyi László - Kaláka PinceA Basilicus Borkultúra Központ partnereitől ugyanakkor, akik borászatokat és kistermelőket együttvéve jelenleg tizenöten vannak, a Basilicus nem kér semmiféle tagdíjat vagy marketing-hozzájárulást. A vezérelv – mint a tulajdonos, Basa Richard nyomatékosította – nem a gyors megtérülés, hanem a lokális értékek megőrzése, Tokaj-Hegyalja turizmusának magasabb nívóra való emelése.Tállya – művészetre és gasztronómiára hangolvaA borvidék legnagyobb múlttal és jelentőséggel bíró települése minden kétséget kizáróan Tállya, melynek elsődleges bázispontja: az Oroszlános Borvendéglő és Borhotel. Az Oroszlános Borvendéglő és Borhotel a gasztronómiai megújulás egyik élharcosa kíván lenni Tokaj-Hegyalján, amely elsősorban a minőségi, helyi alapanyagok használatában, a szezonális ajánlatokban, a hagyományos és a modern konyhai technológiák ötvözésében, tehát a Slow Food-szellemiség gyakorlatba ültetésén keresztül mutatkozik meg.Gasztronómiai kínálatát az a Ruprecht László állította össze és fejleszti, aki több nívós étteremben is végez hasonló tanácsadói munkát. Az Oroszlános étlapja a vidéki polgári és népi konyha hagyományain alapuló fogásokból áll össze, szem előtt tartva az évszakokat, az ünnepeket. 2012-ben történt fejlesztésük óta fürdőházat és egy új hotel-szárnyat is építettek, négy csillagos minőségben.