Mini kürtőskalács eperhabbal

  • 2017.06.03.
  • 2

Állítólag a nyár slágere lesz a mini kürtőskalács fagyival töltve. Úgy tudom, már több helyen is lehet kapni (Makón még nem!), majd meglátjuk mennyire lesz népszerű.Mindenesetre elkészítettem a házi változatát, bár én nem fagyival, hanem eperkrémmel törltöttem meg. Elég régen tervezgettem, hogy nekiugrok, de időhiány miatt eddig mindig elmaradt. Ma viszont lazulós napra ébredtünk (végre), a fiúk szétszéledtek, kedvem is volt a sütéshez, úgyhogy nekiugrottam. Kimentem a konyhába, letöröltem az asztalt, elővettem egy tálat, beleszitáltam a lisztet, és a cukrot, elmorzsoltam a friss élesztővel, a közepébe mélyedést készítettem és beleöntöttem a folyékony hozzávalókat. A rádióban ritmusos zenét kerestem és kezdődhetett a kézi dagasztás. Először a folyékony hozzávalókat kevertem el az ujjaimmal, majd egyre több lisztet húztam bele. Amikor már nagyjából összeállt a tészta kitettem a munkapultra és jó alaposan megdolgoztam. A halk, de ritmusos zenére végzett monoton, de erőteljes mozdulatok annyira ki tudnak kapcsolni. Becsukom a szemem és csak arra figyelek, hogyan változik a tészta a kezem alatt. Miként lesz a görcsös, csomós keverékből egy sima, selymes tapaintású, rugalmas tészta a megfelelő mozdulatoktól. Jó kis terápia, érdemes kipróbálni!Hozzávalók:30 dkg finomliszt1 ek. porcukor1 mk. só1 dl langyos, zsíros tej1 közepes méretű tojás1,5 dkg friss élesztő2 dkg puha vajKell még:2-3 dkg olvasztott vaj
barna nádcukorTálba mértem az összes hozzávalót és kb. 15-20 perc alatt kézzel egy szép sima, rugalmas tésztát dagasztottam. Amikor kitettem a munkapultra egyáltalán nem kellett lisztezni, annyira jó volt a tészta.
Amikor kész lett egy tálba tettem, fóliával letakartam és beraktam a hűtőbe kelni. 2 óra alatt szépen megkelt, de ha több időt tölt a hűvösön, az sem baj neki.Kivettem a hűtőből és hat egyenlő részre osztottam. Egyesével kis gombócokat készítettem belőlük és egy fóliával letakarva pihenni hagytam 10-15 percig.
Amíg pihentek elkészítettem a mini tölcséreket. Pont így, mint ennél a kenyértölcséreknélAz elkészült formákat alufóliával betekertem és az olvasztott vajjal vékonyan lekentem. A sütőt bekapcsoltam 200 fokra, hőlégkeveréses grill fokozatra.Elővettem egy tésztagombócot és kinyújtottam kb. 2 mm vastagságúra. Oválisra, vagy kerekre, az mindegy. Egy pizzavágó segítségével a szélévelpárhuzamosan, spirál alakban 1 cm széles csíkot vágtam belőle. így:
Ezután szorosan feltekertem az előkészített formára úgy, hogy a tészta kissé fedje egymást. A végén kimaradt egy kevés tészta, az lecsíptem. ezekből a kimaradt lett egy hetedik kürtőskalácsom.A feltekert tésztát vékonyan lekentem olvasztott vajjal és meghempergettem a tálcára szórt barna nádcukorban.Amikor az összes készen lett, azonnal betettem a forró sütőbe. Figyeltem, mikor elkezdtett a cukor olvadni, fordítottam egy kicsit a tölcséreken. Érdemes a sütő mellett maradni,mert nagyon gyorsan olvad a cukor és könnyen megéghet.A kész tölcséreket rácsra tettem, 1-2 percig pihentettem, majd a közepükből óvatosan kihúztam a papírtölcsért.Amíg a kalácsok hűltek elkészítettem a tölteléket, azaz az eperkrémet.Hozzávalók:25 dkg mascarpone2 dl habtejszínkb. 30 dkg eper1 kanál citromlé1 tk. vanília kivonat2-3 ek. porcukorAz epret megmostam,kicsumáztam és félbevágtam. Meglocsoltam a citromlével és rászórtam a porcukrot. Egy botmixerrel pürésítettem. Egy szitán átpaszíroztam.A tejszínből kemény habot vertem. A mascarponét fellazítottam. hozzáadtam a tejszínhabot, a vaníli kivonatot és az eperöntetet. Egy spatulával összeforgattam.
A friss eper helyett használhatunk jófajta házi eperlekvárt is.A kihült kürtőskalácsok aljába tettem egy szem egész epret, majd habzsákból töltöttem meg a krémmel. mentával, egész eperrel és egy kevés csokiöntettel díszítve kínáltam.Tipp: Eper helyett bármilyen ízű krémmel tölthetjük, de adhatjuk akár nutellás krémmel, vagy finom fagylaltal is.

Címkék

Desszert Eper