Teljes kiőrlésű zabpelyhes kenyér

  • 2013.12.03.
  • 6

Nagyon finom, laza szerkezetű, mégis egészségesebb(nek mondott) kenyeret hoztam. Van benne tk. búzaliszt (helyette jó a tönköly is), rozsliszt és zabpehely is. Magokkal is lehetett volna dúsítani, de azokat most kihagytam belőle.Az ilyen vagy ehhez hasonló tésztákat általában joghurttal készítem, de most épp nem volt itthon, így tejfölt tettem bele, azzal is remek, szaftos kenyér sült. Került bele még 1 teáskanál méz, mert szelídíti a teljes kiőrlésű lisztek erőteljes ízét, a zabpehelyhez meg különösen jó, de a kenyér színét is szebbé teszi.Az első kelesztés után én kettévettem a tésztát és külön, egymás után sütöttem ki őket öntöttvas lábasban. Természetesen egyben, akár jénaiban, akár más fedeles edényben is megsüthető.Hozzávalók:250 g BL 80 kenyérliszt100 g tk. búzaliszt (vagy tönköly)100 g tk. rozsliszt50 g zabpehely (apróbb szemű)1 tk. sikér250 g öregtészta2 tk. só2 ek. olaj1 tk. méz100 g tejfölkb. 3 dl víz12 g friss élesztőTálba mérjük a liszteket, a zabpelyhet, a sikért és a sót. Alaposan elkeverjük, majd a közepébe mélyedést készítünk.Ide öntjük a vizet, a tejfölt, a mézet, és az olajat. Kisebb darabokra szedjük az öregtésztát, úgy adjuk a többi hozzávalóhoz, majd legvégül a tetejére morzsoljuk az élesztőt.Kb. 10-15 perc alatt bedagasztjuk a tésztát. Könnyűnek, de nem ragacsosnak kell lennie. Akkor jó, ha nem ragad a deszkához, a felülete sima és szép fényes.Vékonyan kiolajozunk egy kelesztőtálat, beletesszük a tésztát, letakarjuk és kb. 30-40 percig kelesztjük (érleljük).Természetesen dagasztógéppel vagy kenyérsütőgéppel is elvégeztethetjük a munkát. Utóbbi nálam mindig nyitott tetővel dolgozik.A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületre borítjuk, kettévágjuk és óvatosan átgyúrjuk.
Letakarjuk és kb. 10 percig pihentetjük.
Ruhával kibélelünk két kb. egyforma kelesztőkosarat (valamilyen kerek tálat),
és liszttel meghintjük.A pihentetett tésztából cipókat formázunk és az előkészített kosarakba tesszük, fejjel lefelé.Az egyiket szobahőmérsékleten hagyjuk, a másikat betesszük a hűtőbe.Kb. 60 percig hagyjuk kelni szobahőn, ezalatt a sütőt előmelegítjük 230 fokra, a vaslábast is a sütőbe tesszük, átforrósítjuk.A megkelt tésztát óvatosan a forró edénybe fordítjuk, pengével bemetsszük, rátesszük az edény tetejét és betoljuk a sütőbe.
Kb. 40 perc alatt sül pirosra.A sütés félidejében elővesszük a másik tésztát a hűtőből és hagyjuk, hogy átvegye a szobahőt.
Amint kisül az első, azonnal a helyére fordítjuk a második cipót és ugyanúgy sütjük.Rácson hűtjük ki őket.