Vendégváró hidegtál Kertecske lekvárokkal

  • 2019.09.24.
  • 5

Erika gyermekkori álmát válthatta valóra, amikor lett egy kertecskéje és gondosan nevelt gyümölcsökből, nagymamája régi, családi receptjeit használva, sok-sok szeretettel, hagyományos módon készült birsalmasajtot és lekvárokat (rebarbara, cékla, sütőtök), meg zöld dió befőttet kezdett el készíteni.
Küldött belőlük egy-egy üveggel, hogy kóstoljam meg, én meg – mivel épp barátainkat vártuk egy beszélgetős-borozgatós vacsorára – sajtokkal, sonkával párosítva kínáltam őket, egy pazar hidegtálat készítve.Jómagam is minden évben főzök lekvárokat, chutney-kat és gyümölcs-sajtokat, jobbára cukormentesen, mert az évek múltával már sokkal kevésbé édesen szeretünk mindent, de élmény volt ezeket a lekvárokat kóstolni. Érződik az, mennyi odafigyeléssel, szeretettel készültek. A vacsoravendégeknél a mentás rebarbara lekvár volt az überkedvenc, egy friss kecskesajttal párosítva. A birs lekvár isteni volt brie sajttal, de parmezán darabkákkal is élmény volt, a sütőtök pedig a lágy kékpenészes sajthoz passzolt a legjobban a mi szánk íze szerint. Ettünk még jóféle érlelt sonkát, friss fügét és szőlőt, meg többféle magvas kenyeret, krékert. A zöld dió pedig a legjobb volt, amit eddig kóstoltam! Hajrá Kertecske, csak így tovább!Ha meg szeretnéd kóstolni a Kertecske termékeit, itt tudsz vásárolni belőlük.

Címkék

Lekvár Ajánló