Vegán töltött káposzta

  • 2019.02.24.
  • 4

Nagylányom közel egy éve vegán, neki készítettem karácsonyra ezt a töltött káposztát, ami annyira finom, hogy nem vegán családtagok is imádták. A töltelékben a hús helyett gomba van, meg vörös lencse, amit kedvenc magosboltomban vettem.Hozzávalók kb 30 töltelékhez:fél kg (barna) csiperkegomba1,5 dl
rizs és ugyanennyi vörös lencse, addig mosva hideg vízben, míg a víz tiszta nem lesz3 nagy fej hagyma, aprítva, ebből egy fejnyi kevés olajon üvegesre dinsztelve2 csomag füstölt tofu (Lidl-ben vettem, 180 g-os)1 fej savanyú káposzta, egy része apróra gyalulva2-3 gerezd fokhagymaolívaolajsó, bors, szárított csombor és kapor A leveleket leválasztom a káposzta fejről, a vastag középső eret levékonyítom, vagy ha nagyok a levelek – kivágom, és a leveleket elfelezem. Az egyik fej aprított hagymát kevés olajon üvegesre dinsztelem, majd megsütöm rajta az aprított gombát. Addig sütöm, míg az összes leve elpárolog és zsírjára sül.
A második fej aprított hagymát is megdinsztelem, majd megfuttatom rajta a jól megmosott rizst. Leveszem a tűzről és hagyom kihűlni, majd jól összekeverem a megmosott vörös lencsével, a gombával, és zúzott fokhagymával. Fűszerezem sóval, borssal, bőkezűen adok hozzá kaprot és csombort. A masszát a savanyú káposzta-levelekbe töltöm, nem túl szorosan, mert a nyers rizs és vörös lencse főzés közben még dagad. Egy (öntött vas) edény aljára teszek pár csepp olívaolajat, majd pár levél káposztát,
erre jön egy sor töltelék, azt megszórom aprított nyers hagymával, egy kis őrölt fekete borssal, rá egy réteg apró káposzta, és az egyik darab füstölt tofu, fél centi vastagra szeletelve. Újabb sor töltelék, apró káposzta, hagyma, füstölt tofu, mindaddig, amíg a hozzávalók el nem fogynak. A tetejére apró káposzta kerül, majd az egészet betakarom pár egész káposztalevéllel. Felöntöm annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, és betolom a 180 fokos sütőbe. Fél óra után visszaveszem a hőmérsékletet 160 Celsius-fokra és másfél-két órát sütöm. Frissen is jó, de ha lehet, a tálalás előtti napon készítem, mert a töltött káposzta melegítve mindig jobb! Vegán natúr joghurttal és friss kenyérrel tálalom.Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát,
ITT megteheted. Instagramon is
követhetsz.