Hercegnő burgonya

  • 2018.12.12.
  • 8

A francia klasszikus, a hercegnő burgonya (pomme de terre duchesse) az egyik legelegánsabb köret, amivel lehet villantani a vendégek előtt, pedig az elkészítése nem ördöngösség. Az én változatom vaj helyett mascarponéval készült, íze gazdag és ellenállhatatlan.Hozzávalók 4 adaghoz:50 dkg burgonya15 dkg mascarpone1/2 tk frissen őrölt szerecsendió2 csipet fehérbors1 dl tejszínsó2 db tojás sárgája1 ek olvasztott vajEgy edényben puhára főzöm a meghámozott, kockára vágott burgonyát. Leszűröm, majd hagyom kicsit szikkadni. Krumplinyomóval összetöröm, hozzáadom a mascarponét, a reszelt szerecsendiót,
a fehérborsot és a tejszínt, majd kézi robotgéppel alaposan összedolgozom a masszát, hogy habos, légies, krémes legyen. Hozzáadom a tojássárgáját, azzal is jól elkeverem, majd habzsákba töltöm a masszát és egy csillag alakú nyomóformával dió nagyságú halmokat nyomok sütőpapírral bélelt tepsire. A halmok tetejét megkenem olvasztott vajjal, majd 220 fokos sütőben kb. 10-12 percig, illetve addig sütöm, míg szép aranybarna árnyalatot nem kap. Sült húsokat körítek vele.A bejegyzést a
Szarvasi Mozzarella Kft
szponzorálta, köszönet érte.Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát,
ITT megteheted. Instagramon is
követhetsz,
mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.