Könyvajánló: Sabrina Ghayour - Az Ezeregy éjszaka ízei, Közel-keleti konyha mindenkinek

  • 2018.09.12.
  • 7

Sabrina Ghayour iráni származású brit séf és gasztroíró. Teheránban született, és 1979-ben, az iráni forradalom kitörése után költözött Londonba. Szülei nagyjából ugyanekkor váltak el: édesapja Los Angelesbe költözött új feleségével, ő édesanyjával és a nagymamájával pedig Nyugat-Londonban telepedett le. „Anyu 20 éves volt, amikor megszülettem, úgyhogy mindig inkább testvérként tekintettünk egymásra. A nagymamám is nagyon közel állt hozzám – egy szobában laktunk.”Sabrina Ghayour hatévesen kezdett flörtölni a főzéssel, amikor megkapta első szakácskönyvét. Attól kezdve otthon készített különböző ételeket, majd tinédzserként végleg magával ragadta a perzsa konyhaművészet iránti rajongása. Autodidakta szakácsként eleinte török, arab, örmény és afgán ételek ízeivel kísérletezett. Ezen ételek képezték a londoni lakásában szervezett „Sabrina's Kitchen” nevű vacsoraklub alapjait. Az iskolái befejezése után 15 évig dolgozott éttermek marketingeseként és eseményszervezőként. Ügyfele volt Ken Hom, de dolgozott London céges cateringet biztosító vállalatainak is. 2011-ben vesztette el az állását, nagyjából akkor, amikor a Harrods luxusáruházban Thomas Keller megnyitotta a kaliforniai The French Laundry alkalmi éttermét, ahol 250 fonttól indultak az árak. Ghayour félig viccelődve kiírta a Twitterre, hogy elindítja a saját éttermét The French Launderette néven, ahol 2,50 lesz egy menü. Néhány órán belül több mint 30 asztalfoglalás érkezett a Twitteren keresztül. „Kaptam egy ajánlatot, hogy főzhetek egy étteremben vasárnaponként, amikor amúgy zárva lett volna, és használhatom az alapanyagokat is – húst, halat, bort. Jason Atherton Pollen Street Social csapata pedig felajánlotta, hogy ők adják a személyzetet.”Első kötete, Az Ezeregy éjszaka ízei - Közel-keleti konyha mindenkinek 2014 májusában jelent meg, és nem csupán bestseller lett, de kiváló kritikákat is kapott egyszerű és sokszínű receptjei, illetve lenyűgöző dizájnja és fotói miatt. Az Ezeregy éjszaka ízei eloszlatja a perzsa és a közel-keleti konyhát körülölelő misztikus ködöt, és bemutatja, hogy a Közel-Kelet színes és ízekkel telt ételeit milyen könnyű a saját otthonunkban is elkészíteni. A Sunday Timesban Gizzi Erskine így ír: „Sabrina Ghayour fenomenális perzsa séf”. A séf Sir Raymond Blanc szerint pedig „Sabrina a Kelet ígéretét a legfinomabb gasztronómia formájában hozza el nekünk.” Az Observer Sabrinát egyenesen a „perzsa konyhaművészet aranylányának” nevezte. Weboldala, a www.sabrinaghayour.com, illetve Twitter-fiókja (@SabrinaGhyaour) a perzsa és közel-keleti receptek és hozzávalók iránt érdeklődők referenciapontja.Vacsoraklubjairól írt a Times, az Evening Standard, a Guardian, az Independent és aTelegraph. Receptjeit közölte a Delicious Magazine, a Sainsburys Magazine, a SundayTimes, a Metro, a Guardian, a BBC Good Food Magazine, az Olive Magazine és a Waitrose Kitchen Magazine. Kiváló oktatóként rendszeresen tart perzsa, marokkói, libanoni és arab főzésórákat a Divertimenti szakácsiskolában.„Hatéves koromban kezdtem el perzsa ételeket főzni, de mivel olyan családban nőttem fel, amelyre a török, az arab, az örmény és az afgán kultúra, illetve gasztronómia is hatott, a repertoárom idővel kibővült ezekkel az ízekkel is. Mára megismertem a trükköket, amelyekkel a perzsa és a közel-keleti receptek egy része leegyszerűsíthető, s így olyan stílusban tudok főzni, ami illik a mindennapjaimhoz. Semmi rendetlenség, semmi hűhó, csak egyszerű, finom ételek – így szeretek enni, így szeretek főzni, és ilyen ételeket osztok mostmeg veletek.”A bookline gondozásában most magyarul is megjelent első könyvében bebizonyítja, hogy a közel-keleti konyhaművészet egyszerű és elérhető, az ételek elkészítésében pedig a legtöbbször semmi nehézség sincs. Az iráni származású brit szakács nemcsak bemutatja a Közel-Kelet klasszikus fogásait, hanem újrafogalmazza ezeket, s leszámol azzal az előítélettel, miszerint a közel-keleti ételek elkészítése időigényes és bonyolult. Ahhoz, hogy egy étel finom és különleges legyen, nem kell egymillió hozzávaló – sokszor elég néhány fűszer és hasznos tipp arról, mire valók, és milyen sokszínűen használhatjuk őket.Sabrina Ghayour - Az Ezeregy éjszaka ízei, Közel-keleti konyha mindenkinekbookline Könykiadó2018240 oldal6500.-Ft