Savanyú káposzta készítése - a természetes probiotikum

  • 2016.11.24.
  • 3

A probiotikum-tartalmú élelmiszerek közül – tekintve, hogy érlelt sajtok kivételével tejterméket 5-6 éve nem igen fogyasztok, így a joghurt is kilőve – nálam a savanyú káposzta az abszolút No1. Szeretem nyersen, cikára vágva, kis olíva, vagy tökmagolajjal meglocsolva, vagy párolva, köretnek. Korhelylevesen eléldegélnék jó darabig, rakott káposztán még tovább, képtelen vagyok megunni, a töltött káposztáról, vagy kedvenc téliegytálételemről már ne is beszéljünk. Amióta az eszemet tudom, mindig savanyítottunk otthon káposztát, nincs ez másképp most sem, minden év november elején hordóba kerül 25-30 fej, Karácsonyra már ebből készül a töltött káposzta. Az erjedés során elszaporodó laktobaktériumok elsősorban a vastagbélben fejtik ki jótékony hatásukat, ugyanis a stressz, a bélfertőzések, vagy antibiotikum-kúrák után segítenek helyreállítani a felborult egyensúlyt. De nem csak a káposzta kerül felhasználásra. A savanyú káposzta-lé legalább akkora kedvenc és legalább annyira hasznos a szervezet számára. Azt mondják, tehermentesíti a májat, megsemmisíti a káros baktériumokat és már napi 1 dl elfogyasztása erősíti a bélflórát. Persze én sem vágyom mindennap káposzta lére, így a téli időszakban leginkább probiotikum szedéssel igyekszem megelőzni a betegségeket. Olvass tovább a probiotikumokról itt!Hozzávalók:egy 60 literes fa, vagy műanyag hordó, jól záródó tetővel, az sem hátrány, ha van rajta csap25-30 fej káposzta, vagy amennyi a hordóba belefér (minél kisebbek, tömöttebbek és vékonyabb levelűek a fejek, annál jobb!)durva só (nem jódozott, finom, hanem a kapható legdurvább, ha „kavicsosnak” véljük, szitáljuk!) én a parajdira esküszömszáraz kapor és csombor (borsikafű)friss torma, tisztítva és hosszában negyedelveA káposztafejek torzsa részét régebben kivájtuk késsel, üreget képezve, amit megtöltöttünk csurig sóval. Idén már nem vájtuk ki, hanem
Alíz tanácsára csak kereszt alakban bevágtuk, mert állítólag a torzsa olyan anyagot tartalmaz, ami segíti az erjedést, vagyis Karácsony előtt már készen lesz a savanyú káposztánk és a leve sem lesz annyira sós, mint az előző évek némelyikében. A hordó aljába teszünk egy nagy csokor száraz kaprot és csombort, a tetejére sorba rakjuk a fejeket és közé dugdosunk tisztított torma sípokat (Alíz tormát sem tesz bele, de 81 éves Édesanyám abba ugyan belement, hogy a torzsák helyét ne töltsük meg sóval, de ahhoz már ragaszkodott, hogy torma kerüljön bele).Ha megtelt a hordó, felöntjük annyi sós vízzel, hogy ellepje (10 liter vízhez 45 dkg só került feloldásra), teszünk a tetejére egy rácsot (pld. egy új, mosogatóba használatos műanyag rácsot) és nehezéket - tisztított, fertőtlenített, jó nehéz követ, hogy lenyomja a káposztafejeket (mi erre a célra egy hegyi patakból hazahozott „lapos” követ használunk évek óta).A hordó tetejét rácsavarjuk és békén hagyjuk pár napig. 2-3 nap elteltével minden nap, de legkésőbb 2 naponta bedugunk egy slagot a hordónak a lehető legmélyebb pontjára és egy vödörbe leszívunk fele annyi levet, ahány literes a hordónk. Pld. a hatvanliteres hordóból harminc literrel kell leszívni és azonnal vissza is önteni, ezzel biztosítva a káposztalé keveredését. (Ha tízliteres vödörrel dolgozok, három vödörrel szívok le és öntök vissza). Ha van csap a hordón, a művelet egyszerűbb, nem kell a slaggal kínlódni. Ha trehányak vagyunk és ezt nem végezzük el rendszeresen, képes bepimpósodni az egész, a káposzta megpuhul és tönkremegy. A műveletet 6 hétig kell folytatni, míg a káposzta majdnem "érett". Karácsonyra szokta elérni azt az állapotát, amiből már isteni töltött káposztát készíthetünk. Meddig elég? Voltak évek, mikor az utolsó fejet augusztusban pusztítottuk el, idén kitartott októberig. A saját készítésű savanyú káposzta a bolti termékektől összehasonlíthatatlanul finomabb. Tartósítószer-, citromsav-, ízfokozó- és műizé mentes, egészséges C-vitamin forrás.Mindenkinek egészségére!