Könyvajánló: Budai Zsanett – Tonté Barbara – Romani Gastro

  • 2016.11.17.
  • 6

Könyvbemutatóra kaptam meghívást, de aznap sajnos esélytelen volt Pestre mennem, így nem volt alkalmam személyesen is megismerni a
két gyönyörű lányt színes fülbevalókkal, Budai Zsanettet és Tonté Barbarát, akiknek a Libri Kiadó gondozásában roma szakácskönyve jelent meg a napokban és akik a Romani Gastro blogot is írják. „Szeretünk enni, etetni. Szeretjük a bennünk rejlő kreativitást és alkotóvágyat a főzésben kiteljesíteni. Főzünk a családunknak, főzünk a barátainknak, étellel békítjük meg a másikat, és ha valami jó történik, az tökéletes alkalom arra, hogy együnk valamit.”A Romani Gastro célja, hogy megismertesse és újraértelmezze a cigány konyhát. Mint minden nemzet konyhájának, úgy a roma gasztronómiának is folyamatosan reagálnia kell az újonnan jött igényekre és a lányok egyszerre élik meg a cigány és a magyar tradíciót úgy, hogy közben próbálnak az otthonról hozott értékekből a lehető legtöbbet megtartani. A hagyományos ételeken túl azt is megmutatják, hogyan lehet ezeket a fogásokat egészségesebb és fenntarthatóbb módon elkészíteni, mindezt gyönyörű fotókkal illusztrálva (naná, hiszen Milutinovits Panka volt a stylist), az ételek egytől-egyig olyanok, hogy bármikor, bármelyiket szívesen megfőzném és megenném. A füstölt csülkös szuflét már el is készíttem, igaz, saját füstölésű libacombból, de ez egy következő történet...ITT tudod kedvezményesen megrendelni a könyvet.Budai Zsanett – Tonté Barbara – Romani GastroLibri Könyvkiadó2016128 oldal3999.- Ft