Zsályaszörp

  • 2016.05.28.
  • 5

Éveken keresztül Tribunj-ban nyaraltunk, Dalmáciában. Első alkalommal 1994-ben keveredtünk a kis tengerparti településre, majd 24 órás kalandos autóút után, éhesen, szomjasan, kimerülve érkeztünk meg és hamarosan kiderült, hogy az itthonról lefoglalt szállásunk ugrott, mert a család, akinél laktunk volna, előző nap befogadta a menekült rokonokat és vendégeket már nem tud fogadni. Egy hétfői nap kora délutánja volt, tikkasztó hőség, a levegő sem mozdult. Az izgalom, hogy mi lehettünk az első civilek, akik átkelhettek a délszláv háború idején a Maslenicai pontonhídon hamar elszállt, és helyét kezdte átvenni a kétségbeesés, hogy ott állunk egy 3 hetes nyaralás kezdetén és nincs szállásunk, a vizünk is elfogyott, fáradtak, nyűgösek és szomjasak vagyunk... Egyszer csak kinyílt egy kapu és megjelent egy dalmát kisöreg, egy tálcányi jéghideg zsályaszörppel, amivel körbekínált minket. Az életünket mentette meg vele! Soha olyan jól még nem esett innivaló, a zsályaszörpöt meg azonnal megszerettük. Évekig pár liternyivel tértünk haza a nyaralásból, aminek alapanyagát a falu feletti dombon szedték a helyiek, aztán itthon is elkezdtem zsályaszörpöt készíteni, mert bár nem vagyunk nagy szörpfogyasztók, de a zsályaszörpöt bármikor szívesen megisszuk, és emlékezünk arra az 1994-es augusztusi hétfő délutánra, Tribunjban.Hozzávalók:1,5 liter víz1 kg cukor (vagy egyéb édesítőszer)1 nagy csokor friss zsályalevél2-3 citrom frissen facsart leveA cukorból és a vízből cukorszirupot főzök, hagyom kicsit hűlni, majd hozzáadom a megmosott zsályaleveleket. Hagyom állni egy órát, majd a sűrűjét blenderben (vagy botmixerrel) pépesítem és visszateszem a szirupba, alaposan elkeverem és hagyom még pár órát pihenni. Újra felforralom, majd csírátlanított* üvegekbe öntöm. Az üvegeket lezárom, kb. 5 percig fejtetőre állítom, majd száraz dunsztban (plédek között, egy kosárban) hagyom lassan kihűlni.
Vízzel, vagy szódával hígítva, jégkockával, bio citrommal kínálom.* a szörpös üvegeket nagyon alaposan elmosogatom, még alaposabban leöblítem és tepsire sorakoztatom, az ugyanúgy elmosott kupakokkal együtt. Betolom a 120-130 C-fokra előmelegített sütőbe és ott is hagyom legalább 20 percre. Mosogatógépben, 90 fokos programon is tökéletes a csírátlanítás.

Címkék

Citrom Zsálya Szörp