Az új sláger: rántott hús darált húsból

  • 2016.04.05.
  • 9

Terjed, mint a futótűz. Nincs nap, hogy ne bukkannék rá valamelyik főzős FB csoportban. Pedig állítólag nem új találmány, a hetvenes években sok kisvendéglő kínálatában előfordult. Hozzávalók 4 főre:50 dkg darált hús15 dkg reszelt sajt
(lehet füstölt)3-4 gerezd fokhagymasó és frissen őrölt bors
A panírozáshoz:liszttojásnatúr kukoricapehely és szezámmag (vagy sima zsemlemorzsa)A sütéshez olajA darált húst egy keverő tálba teszem a reszelő nagy lyukú oldalán lereszelt (füstölt) sajttal együtt, finoman sózom (számolok azzal, hogy a sajt már eleve sós), borsozom és hozzáadom a zúzott fokhagymát. Alaposan összegyúrom , a masszából pingpong labdánál picit nagyobb gombócokat formázok, folpack között ellapogatom és a hagyományos módon bepanírozom (liszt-tojás-morzsa). Felhevített olajban kisütöm, tetszés szerinti körettel tálalom.Lehetek őszinte? Szeretjük a rántott húst és a fasírtot is, de ez a köztes „megoldás” kicsit csalódás volt annak ellenére, hogy ízre nem volt rossz.Kicsit macerás elkészíteni. Na jó, nem kicsit. Az első két darabot tenisz labda méretű masszából lapítottam ki, nem volt egyszerű a panírozása. Mondjuk a többinek sem, de a kisebb darabokat könnyebb volt megfordítani a lisztben, tojásban, morzsában úgy, hogy ne essenek szét. Panírozás közben én még ennyit nem mostam kezet! A szeletelt hús panírozását megoldom villával, de itt csak a kéz játszik, úgy kell vele bánni, mint a hímes tojással, mert széteshet bármelyik pillanatban addig, míg a forró olajba nem kerül, mert akkor már tényleg összetartja a panír. Egy érv szól mellette: kiadós. Fél kiló színhúsból sosem lesz annyi rántott szelet... de inkább maradok a hagyományos rántott húsnál, ha meg fasírtot ennénk, kigolyózom ezután is. Egyszer kipróbáltam, de nem értem, mi ez a nagy hűhó körülötte.